Ritka a Forma-1-ben, de nem példátlan, amikor egy vitás incidensnél az érintett felek ugyanúgy látják az eseményeket, és egyetértenek abban is, hogy túl szigorú ítéletet hoztak az ügyben a stewardok. Ezek közé sorolható a George Russell-Lewis Hamilton találkozó is a Belga Nagydíjról, mely a Mercedes-pilóta kiesését hozta. Russell azonban nem büntette volna Hamiltont:

Ha Russell így érez, nem meglepő, hogy a Ferrari hétszeres bajnoka zabos a rá kiszabott öt másodperc miatt. “Pozícióban voltam, amikor úgy tűnt, George erőt vesztett. Utána elment kívülről és volt egy kis összeérésünk. Megsérült a kocsim, és sajnálatos volt látni a versenye összeomlását, mert ilyet nem akar az ember. Utána a versenyen próbáltam a legjobbamat nyújtani a sérüléssel, na meg a büntetéssel” – mondta.

“Szerintem versenybaleset volt, nem gondoltam, hogy büntetést érne, de ez van” – tette hozzá Hamilton.

A britnek a bokszutcában is volt egy incidense, kerékcseréjénél elsodort egy ferraris csapattagot. A stewardok nem biztonságos kiengedés miatt indítottak vizsgálatot az ügyben.

Az FIA végül 30 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki a csapatra, melyből 10 ezret felfüggesztettek 12 hónapra, és ezt nem kell befizetniük, ha nem ismétlődik meg hasonló eset.