Meg kellett küzdenie Andrea Kimi Antonellinek a Forma-1-es Belga Nagydíj megnyeréséért azok után, hogy egy virtuális biztonsági autós szakasz miatt átugrotta őt a ferraris Charles Leclerc. Az előzés végül összejött, a párost a Red Bull hollandja, Max Verstappen kísérte a dobogóra.

Andrea Kimi Antonelli (1.):

“Jó visszatérni a dobogó tetejére a nehezebb futamok után. Küzdelmes verseny volt, elvesztettük az első helyet a VSC alatt, de sikerült visszatérnünk. Nehéz győzelem volt, mert Charles gyors volt.”

“A lendület eddig is megvolt, de az eredményt is el kell érni. Ma kissé szerencsések voltunk a történtekkel, ami a bajnokságot illeti” – célzott a bajnoki rivális csapattárs, George Russell kiesésére Antonelli. “Ezért kell minden lehetőséget megragadni, mert láttuk, hogy nagyon könnyen fordulhat a kocka. Teljesítenünk kell, szállítani az eredményeket, és meglátjuk, mi történik az év végén.”

Charles Leclerc (2.):

“A végéig hittem a győzelemben. Volt egy kis szerencsénk a VSC-vel, nekünk jókor jött, és a tempónk is relatíve erős volt. Volt 5-6 kör a kemény gumikon, amikor küszködtem az első tengellyel, de aztán visszajöttek kicsit. Jobban érzem magam a kocsiban, van még teendő, de egyértelműen előreléptünk.”

Elhitte Leclerc, hogy futamot nyerhet 3

Charles Leclerc, Andrea Kimi Antonelli és Max Verstappen (Kép: Clive Rose/Getty Images)

Max Verstappen (3.):

“Mindent megpróbáltam. Az első etap nem volt olyan rossz, a második már kicsit nehezebb volt. Ezzel egyidőben Kimi és én kissé balszerencsések voltunk a VSC-vel. Szerintem a dobogó nagyon jó eredmény számunkra, mindent beleadtam.”