Nem tartott sokáig George Russell számára a Forma-1-es Belga Nagydíj. A Mercedes britje az első szektor végén (mely szinte csak egyenesekből áll) a tülekedésben összeért Lewis Hamilton Ferrarijával, megforgott és elásta magát a kavicságyban. A kontaktot egyébként a stewardok Hamilton hibájának látták, meg is büntették érte a hétszeres bajnokot, ám Russell szerint a kutya nem itt van elásva.

“Jól rajtoltam, remek volt az első kanyarom és Verstappen mögött mentem. De valamiért az akkumulátor úgy döntött, nem tölt újra az 1-es kanyar után. Bevettem a kanyart, az akku nem töltött és már csak 35 százalékon voltam. Turbóproblémám is volt, nem volt erőm. Az Eau Rouge tetejére 0 százalékos akkuval érkeztem” – mesélte Russell.

A britet ekkorra már valóban többen megkörnyékezték a mögüle rajtolók közül. “Három autó csüngött rajtam. Nem kellett volna ilyen helyzetbe kerülnöm, ezért vagyok a legmérgesebb” – fakadt ki. “Lassabban mentem, mint egy F2-es autó, hárman is megelőztek. Sebezhető voltam.”

A Hamiltonnal történő összeérés kapcsán Russell azt mondta, szerinte versenybaleset történt. “Nem szándékosan tette. Jobban lehetett őt hibáztatni, mint engem, de nem tett semmi őrültséget. Van ilyen. Azért vagyok mérges, mert ilyen helyzetbe kerültem.”