Ahogy a Vezessen is írtunk róla a beszámolóban, majd külön is, a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon a haasos Esteban Ocon a pontszerző helyek második felében keményen csatázott az Alpine pilótáival, korábbi csapattársával, Pierre Gaslyval, valamint az argentin Franco Colapintóval.
Bár inkább honfitársával van közismerten rossz viszonyban, Ocon Colapintóval keveredett incidensbe, amikor a kerékcseréje után a pályára visszatérő fiatal alpine-ost támadta az első kanyarkombinációban, és amikor a 2-es kanyarban lehetetlen helyen bújt be mellé a belső íven, ütköztek is, mindketten megpördültek.
Colapinto végül a potenciális 8-9. hely helyett a 10. lett az incidens miatt, míg Ocon – aki már a csapatrádión rögtön elismerte a felelősségét, majd utólag személyesen és a közösségi médiában nyilvánosan is bocsánatot kért – 10 másodperces büntetésének köszönhetően pont nélkül, a 14. helyen zárt.
„Kapkodós, mindent vagy semmit manőver volt, mert a biztonsági autó előtt az 5-6. helyen küzdöttünk, bár valójában hátrébb álltunk. Egyetlen pontért folyt a csata, ki-ki meccs volt, vagy elkapom, vagy üres kézzel távozok. Kockáztattam, de kár, hogy ez lett a vége. Beszéltem vele, bocsánatot kértem. Örülök, hogy azért így is pontot szerzett” – mondta Sanghajban a francia.
A többszörös mea culpa sem volt azonban elég Colapinto fanatikus (argentin) szurkolóinak, akik a különböző közösségi médiás platformokon szidalmakkal, trágárságokkal, még halálos fenyegetésekkel is megtalálták Ocont.
Az online bullying olyan szintet ért el, hogy Colapinto menedzsmentje kénytelen volt közbelépni, a pilóta nevében kérték, hogy ne támadják, hagyják békén a francia versenyzőt.
Colapinto egyébként így is örülhetett, hiszen annak ellenére, hogy egy-két ponttal többet is hozhatott volna, a sanghaji 10. helye a 2024-es – október végi – Amerikai Nagydíj óta első ízben zárt pontszerzőként.
A 22 éves argentin szurkolói nem épp visszfogottságukról ismertek, korábban elődjét, a 2025-ös idény első hat fordulóján szereplő Jack Doohant is megtalálták már:


