A McLaren a két héttel ezelőtti Szingapúri Nagydíjon megvédte a konstruktőri bajnoki címét, azonban az egyéni bajnokság sorsa még teljesen nyitott. Sokáig úgy tűnt, hogy a wokingi istálló versenyzői közül kerülhet ki a 2025-ös Forma–1-es szezon világbajnoka, ám az utóbbi időszakban Max Verstappen sokat faragott a lemaradásán Oscar Piastrival, valamint Lando Norrisszal szemben.

Miközben az utóbbi időszakban a McLaren többször is nagy port kavart a papaja szabályokkal, a bajnokságot korábban évtizedeken át mindenhatóként irányító Bernie Ecclestone egyáltalán nem zárja ki, hogy nevető harmadikként a holland nyeri az egyéni bajnokságot, még azzal együtt is, hogy jelenleg 55 pont a hátránya.

Elfogultsága okozhatja a McLaren vesztét 1

Bernie Ecclestone (Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto/Getty Images)

„A McLaren részéről minden jel arra utal, hogy Norrisszal akarják megnyeretni a bajnokságot” jelentette ki a Sport Bild hasábjain a 94 esztendős üzletember. „Ez az oka annak, hogy újra Max fog nyerni, miközben ő a második helyen, valamint a bajnokságot vezető Piastri egymástól vesznek el pontokat.”

Az austini hétvége előtt Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója nem titkolta, tisztában vannak azzal, hogy vesztesként is kikerülhetnek az egyéni vb-csatából: