Még az sem akadályozta meg Max Verstappent abban, hogy megszerezze az első rajtkockát a Forma–1-es Amerikai Nagydíjra, hogy a csapata hibájából az időmérő edzés végén a holland lekéste az utolsó próbálkozását. A négyszeres és címvédő ezzel együtt is idei hetedik és pályafutása 47. pole-pozícióját biztosította be, megelőzve a mclarenes Lando Norrist és a ferraris Charles Leclerc-t.

A magyar idő szerint vasárnapba átnyúló kvalifikáció végén a Williams, a McLaren és a Red Bull korábbi versenyzője, a tizenháromszoros nagydíjgyőztes David Coulthard készítette az interjúkat az első három helyezettel.

„Jó volt. Mindegyik etapban nagyon erős volt az autó” – kezdte Verstappen. „Ugyanakkor itt nagyon nehéz összerakni a kört. Borzasztóan meleg van, és roppant erős a szél is. A hátszél különösen az első szektorban jelent kihívást. A Q3-ban jól sikerült az első köröm, tovább javultam a Q2-höz képest. Sajnos az utolsó körömet már nem tudtam megkezdeni, mert nehézkesek voltak a kivezető köreink, de szerencsére nem is volt rá szükség.”

Nem érti Leclerc, mitől lett ilyen gyors a Ferrari 2

Nem volt kérdés Max Verstappen austini pole-ja. (Fotó: Kym Illman/Getty Images)

„Ma valamiért kicsit nehezebb dolgunk volt” – konstatálta Norris, aki csaknem három tizedmásodperccel csúszott le a pole-ról. „Tegnap elég kényelmesen éreztem magamat az autóban, így nem tudom eldönteni, hogy mindenki más javult-e ennyit, vagy minket viselt meg jobban a szél. Mindketten küzdöttünk azzal, hogy jó köröket fussunk, és olyan gyorsak legyünk, mint ez a srác.”

„Keményen nyomtuk, és elégedett vagyok a második hellyel is. Lehetett volna rosszabb is, de ma esélyünk sem volt a pole-pozícióra” – folytatta a brit. „Remélhetőleg egy jó versenyünk lesz Maxszal, ahogyan az már előfordult a múltban is. Várom, hogy újra egymás ellen harcoljunk.”

Az első hármasból némiképp Leclerc harmadik helye tűnhet meglepetésnek, annyira, hogy még a monacói sem egészen érti, hogyan került ilyen előkelő pozícióba. „Elég nagy meglepetés volt, mert eddig a hétvége a legelejétől fogva nagyon nehezen alakult számunkra” – fogalmazott a Ferrari pilótája. „Megpróbáltunk összerakni mindent az időmérőre, és sikerült is, de azt hiszem, még vannak dolgok, amiket meg kell értenünk ezzel az autóval kapcsolatban.”

Nem érti Leclerc, mitől lett ilyen gyors a Ferrari 3

A Forma–1-es Amerikai Nagydíj időmérő edzésének leggyorsabb hármasa. (Fotó: Kym Illman/Getty Images)

„Ezen a hétvégén egy kicsit túlságosan nagy a teljesítményingadozás, holott alapjaiban nem is változtattunk az autón. Érdekes volt a sprint is, azt hiszem, sokat tanultunk belőle. Ezt kamatoztattuk az időmérőn, és úgy tűnik, működik, legalábbis remélem, hogy most már egy kicsit feljebb zárkózhatunk.”

„Az autónk általában erősebb a versenyen, ami pozitív. Nem tudom, elég erősek vagyunk-e ahhoz, hogy Maxszal és a McLarennel csatázzunk, de mindent megteszünk. Remélhetőleg jól sikerül a rajt, akárcsak a sprinten vagy tavaly, és utána arra koncentrálunk majd, hogy elöl maradjunk.”