Az elmúlt két héten számos dolog állt össze. Az olasz RMC Motori felvetette, hogy a Ferrarinál hetedik éve vége felé is komolyabb sikerek nélkül álló Charles Leclerc már a kiutat keresheti, a monacói a Mercedesnél, az Aston Martinnál és a McLarennél is érdeklődött 2027-ről, amit később a monacói pilóta menedzsere is megerősített.

Egy másik vonal, hogy a McLaren bajnoki éllovasa, Oscar Piastri bizalma a csapatutasítások vagy épp azok hiánya miatt megrendülhetett a wokingi alakulatban, így hajolhat arra, hogy – jó esetben a világbajnoki cím birtokában – máshol keresse a folytatást – a svájci Blick szerint épp a Ferrarinál, ahol már ki is nézték őt Leclerc lehetséges utódjaként.

A Blick persze azt ír, amit akar, ám ha már Piastri menedzsere is pedzegeti ezt, akkor lehet benne valami – legalábbis üzenet a McLaren felé –, márpedig pont ez történt, hiszen Mark Webber állítólag már az olasztanulásra biztatja a pilótát.

„Még fejlődnie kell. És a Ferrari lehetséges hely is számára, előbb el kell érnie a célját [azaz a világbajnoki címet]. De addig is jól teszi, ha elkezd olaszul tanulni!”idézte a már említett RMC Motori Webbert.