Meccslabdával érkezett meg a hétvégi Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínére a McLaren, azaz akár már ezen a hétvégén megvédheti a konstruktőri bajnoki címét a wokingi együttes. Habár az első szabadedzés még Lando Norris és Oscar Piastri elsőségével zárult, összességében a pénteki nap alapján az rajzolódott ki, hogy a két versenyzőnek közel sem lesz annyira egyszerű dolga, mint az esetek többségében. A második gyakorláson Norris épphogy befért a legjobb tíz közé, míg Piastri – a 12. legjobb idővel – ki is szorult onnan.

Úgy indult a nap, hogy Piastri autójában motorprobléma ütötte fel a fejét, de köszönhetően annak, hogy 26 percig állt az edzés a rázókő hibája miatt, nem érte nagy veszteség a világbajnokságban vezető ausztrált. Falazások szempontjából pedig egyenlő állással fejezte be az első napot a McLaren duója, ugyanis a délutáni gyakorláson mind Norris, mind pedig Piastri érintőre vette a falat – a brit esetében a bal hátsó felfüggesztés bánta a találkozót.

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint abban a tekintetben zavaros volt a pénteki nap, hogy több sárga, illetve piros zászlós megszakítás is előfordult. „Tudjuk, ez egy szűk pálya, ahol kevés hely van hibázni. A mai nap nehezebben alakult, mint szerettük volna” – jelentette ki az olasz szakember, akit a RacingNews365.com idézett.

„A csapat keményen dolgozott azon, hogy kivizsgálja Oscar motorproblémáját, ami gyorsan orvosoltunk is, így Oscar visszatérhetett a pályára, és a hála a piros zászlónak, szerencsére keveset hagyott ki” – értékelte a pilótái napját. „Lando a második edzésen elment a határig, hozzáért a falhoz, így számára rövidebb volt a gyakorlás. Az új gumikkal Oscar is eltalálta a falat, így délután nem tudtuk megmutatni az igazi tempónkat” – jegyezte meg a csaknem 1 másodperces különbségre utalva.

F1: Sebezhető lehet Bakuban is a McLaren 2

Nem volt problémamentes a bajnoki címvédésre készülő McLaren számára a Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki napja. (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)

Stella szerint a nehézségekkel együtt is értékes adatokat gyűjtöttek a pénteki napról, mégis úgy érzi, már a pole-pozícióért folyó csatában is lépéshátrányban lehetnek. „Csapatként kamatoztatni fogjuk a pénteki nap tanulságait, és amin csak lehet, finomítunk majd, hogy előrébb léphessünk az utolsó edzésen. A szabadedzések megerősítették, hogy újabb szoros csatára számíthatunk a pole-pozícióért” – zárta.

Eredmények tekintetében Norris napja alakult jobban, de a pontverseny második helyén 31 pontos lemaradásban lévő brit úgy érzi, visszavetette, hogy a 4-es kanyarban érintőre vette a TecPro-korlátot. „Ez sokba került, főleg ezen a pályán. Mostanáig jól éreztem magam, és még ezzel együtt is azt választanám, hogy feszegessem és megtaláljam a határokat, mint azt, hogy egyáltalán ne feszegessem” mondta a pénteki nap végén.

„Bosszantó hiba volt, mert szerettem volna megtenni néhány kört megtankolt autóval, főleg ezeken a gumikon. Lágyabbak a keverékek a tavalyiakhoz képest, de majd bepótolom” – tért ki a leglágyabbnak, egyben legszeszélyesebb számító C6-os Pirelli e hétvégi bevetésére.

F1: Sebezhető lehet Bakuban is a McLaren 3

Piastri úgy érzi, a csapat képes lesz orvosolni a problémákat. (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)

Míg Norris szerint a Ferrari és a Red Bull is veszélyt jelenthet Baku utcáin, Piastri is elismerte, hogy az év eddigi legnehezebb napján van túl. „Hullámzó volt a nap. Volt egy kis problémánk az első edzésen, viszont a csapat nagyszerű munkát végzett, így visszataláltunk a helyes útra” fogalmazott az ausztrál. „Megvan a tempónk, mindazonáltal most nem a legkönnyebb kihozni belőle a legtöbbet. Valószínűleg ez számít.”

Piastrinak nem volt elég a motorprobléma és a fallal való találkozás, a második gyakorlás után még a versenybírák előtt is jelenése volt. Amiatt került bajba, hogy a második szabadedzésen nem tartotta be a sárga zászlós előírásokat, de különböző enyhítő körülményekre, például az időzítésre való tekintettel enyhébb büntetést – nevezetesen megrovást – szabtak ki rá.

Teszteld a tudásodat a Vezess kvízével a Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj előtt: