Már a legelső, 1986-os hungaroringi versenyen is a mezőny legidősebb tagjának számított volna Fernando Alonso, aki a napokban ünnepelte a 44. születésnapját. A kétszeres vb-győztes spanyol a 415. futamára készül a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melynek csütörtöki sajtónapján pályafutása első győzelmére emlékezett vissza, amit ezen a pályán szerzett 2003-ban a Renault-val.

„Mindig különleges a Forma-1-ben az első győzelem” – kezdte Alonso a Vezess jelenlétével zajló kerekasztal-beszélgetésen. „Nem sokra emlékszem abból a napból, mert még aznap Lengyelországba mentünk, ugyanis Flavióval és Jarnóval [Briatoréval és Trullival, Alonso akkori csapatfőnökével és csapattársával – a szerk.] másnap reggel jelenésünk volt egy műsorban. Úgyhogy vasárnap este nem tudtam úgy ünnepelni [a győzelmet], ahogy kellett volna, mert a másnapi marketingeseményekre kellett készülnünk. Kicsit sajnáltam.”

Az Aston Martin pilótája nem a legjobb szájízzel érkezett meg a Hungaroringre, ugyanis a Belga Nagydíjon esélyük sem volt jobb eredményt elérni, miután azt megelőzően zsinórban négyszer szerzett pontot. „Ez a pálya vonalvezetése miatt volt. Nemigen voltunk versenyképesek Spában, de nem is volt annyira más az autó az előző versenyekhez képest” – tért ki a belgiumi hétvégére Alonso. „Arra számítottunk, hogy teljesen esős verseny lesz, de nem így lett, szóval egy kicsit a balszerencse is közrejátszott.”

F1: Nem emlékszik az első győzelmére Alonso 2

Fotó: Kováts Olivér/Vezess

Kérdezték arról a csaknem másfél órás esőszünetről is, amivel közvetlenül a leintés után a mezőny másik két világbajnoka, Max Verstappen és Lewis Hamilton nem értett egyet.

„Nehéz téma. Mindnyájan szeretnénk versenyezni, de csak akkor nem lenne probléma, ha egyedül versenyeznénk a pályán. Amint több van egymás mögött, nem látsz semmit” – fejtette ki a véleményét Alonso. „Sajnálatos módon túl sok a rossz emlék és a nagy baleset a rossz látási viszonyokhoz kapcsolódóan, különösen Spában. Amikor egy ilyen baleset történik, arra kell emlékeznünk, hogy nem is olyan rossz másfél órát várni. Sajnos ez van.”

Szerinte a 2026-os szabályváltozások után is „ugyanez lesz a probléma”, ugyanakkor hozzátette, hogy a 2000-es években sem volt jobb a helyzet. „Hasonló volt. Talán egy picivel jobb volt a 2000-es évek elején, de pont annyira borzalmas, mint most” – jegyezte meg.

Alonso végül megerősítette azt, ami eddig is nyilvánvaló volt: átálltak 2026-ra. Erre a csapat idei eredményei is alapot adnak, hiszen az Aston Martinnak hatodik helynél jobb eredménye nincs az elmúlt tizenhárom versenyről – a silverstone-i gárda a nyolcadik helyen áll a konstruktőrök között, míg a 2005-ös és 2006-os első helyezett csak a tizenötödik az egyéni összetettben.