Az egyesült arab emírségekbeli egykori ralipilóta, Mohammed bin Szulajm 2021 decemberében lett Jean Todt utódja a többek között a Forma-1-et is felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) élén. Az elnök mandátuma idén jár le, év végén jön a tisztújítás.
Szulajm a központosító, tekintélyelvű, apróságokba is belekötő, a vele egyet nem értők körében tisztogatásokat végrehajtó hozzáállásával ugyan sokak – több patinás tagszervezet – ellenszenvét is kivívta az elmúlt években, ugyanakkor élvezi az ún. harmadik világbéli klubok támogatását.
Korábban felmerült, hogy a ralilegenda – azaz az F1-es versenyző édesapja – Carlos Sainz indulna ellenjelöltként, de a spanyol veterán nemrég jelezte, hogy mégsem száll versenybe az FIA elnöki székéért.
Akadt viszont valaki más, aki megteszi ezt: az amerikai Tim Mayer. Az egykori McLaren-főnök Teddy Mayer 1966-os születésű fia az elmúlt évtizedekben komoly autósportos tapasztalatokra tett szert menedzserként, versenyszervezőként, stewardként (versenyfelügyelőként), ám tavaly késő ősszel Szulajm őt is „száműzte”, a hivatalos indoklás szerint összeférhetetlenség, a szakember szerint puszta sértettség miatt.
Már korábban is hallani lehetett róla, de Mayer ma délelőtt Silverstone-ben jelentette be hivatalosan is, hogy elindul az FIA elnöki posztjáért.
„A legfontosabb, hogy az FIA tagszervezetei büszkék legyenek arra, hogy az FIA-hoz tartoznak, és ne teherként éljék meg ezt. Ehhez viszont őszintének kell lennünk azt illetően, hol is tartunk ma. Három évvel ezelőtt Mohammed bin Szulajm friss ötletekkel, a kisebb kluboknak szóló nagyobb értékek, az átláthatóság és a reformok ígéretével indult. Az üzenet jó volt, a megvalósítás kudarcba fulladt” – kezdte kampánynyitóját az amerikai (nyitóképünkön).
„Reformok helyett szereplést kaptunk. A magamutogatás csak a haladás látszatát hozta, míg a legtapasztaltabb stábtagok távoztak. A párbeszéd, az átláthatóság csak látszat maradt, a döntéshozatal központosítottá vált, az ellentmondás jutalma a büntetés lett, a szervezet integritása megroggyant. A demokrácia központosításának újabb és újabb hullámai jöttek, az FIA történetének legnagyobb centralizációját láthattuk. Kulcsfontosságú kérdéseket zavarnak le távszavazásokkal, a vita lehetősége nélkül” – magyarázta Mayer a pénteki sajtótájékoztatóján.



