Bár a Forma-1 az elmúlt bő három évtizedben mindvégig jelen volt a hat lakott földrészből ötön, Afrika az utolsó, 1993-as Dél-afrikai Nagydíj óta hiányzik a versenynaptárból.
Többször is felvetődött a fekete kontinensre való visszatérés, ám talán az elmúlt egy évben került hozzá legközelebb az F1, hiszen Ruanda, valamint Dél-Afrika is komolyan hajt a nagydíjrendezésre, ám épp a Forma-1 oldaláról nem hallani újabb fejleményekről.
Az Autosport megkérdezte a sportág vezérigazgatóját, Stefano Domenicalit, hogy ez azt jelenti-e, hogy az F1 „félretette” az afrikai terveket.
„Nem ez a megfelelő kifejezés” – kezdte az olasz. „De mielőtt lépnénk, három területen is garanciákra van szükség: olyan befektetések kellenek, amelyek az F1-en túl is segítik a helyi közösséget, megfelelő infrastruktúra kell – nem pusztán versenypálya, hanem utak, szállodák, repülőtér –, valamint olyan gazdasági alapok, melyek hosszú távon fenntarthatóvá teszik a versenyrendezést.”
„Nem tettük félre a dolgot, folyamatosan dolgozunk azon, hogy felmérjük, mi hiányzik még, mielőtt azt mondhatnánk, rendben, megyünk. Még nem értünk el erre a pontra” – szögezte le.
Míg az F1 afrikai jövője továbbra is bizonytalan, az Amerikai Egyesült Államokban néhány év alatt egyről háromra növelték a futamok számát, méghozzá úgy, hogy a Las Vegas-i Nagydíjat a Forma-1 saját zsebből, külön promóter nélkül hozta tető alá.
„Ez sikersztori, de ahogy egyetlen új projektnél, ennél sem lehet azonnali haszonra számítani. De ha önmagában a Las Vegas-i Nagydíjat nézzük, az egyértelműen siker az F1 számára. A médiamegjelenéseken túl új üzleti együttműködéseket is hozott, melyeket amúgy nehéz lett volna összehozni.”
„Az elmúlt két évben Las Vegasnak is nagy pénzügyi hasznot hajtott a verseny rendezése, többet hozott, mint a Super Bowl. A helyi gazdaság komolyan profitált.”
„Persze nem feledhetjük, hogy bár komoly növekedést értünk el az USA-ban, még mindig van hova fejlődni, tovább kell növelnünk az F1 láthatóságát” – utalt vissza Domenicali az esetleges afrikai visszatérésre.



