A Forma-1 vezetése nem titkoltan igyekszik átalakítani a versenynaptárt, a következő években tovább csökken majd az európai fordulók száma, egyes óvilági helyszínek rotációban váltogatják majd egymást, a sportág pedig ázsiai (Dél-Korea/Thaiföld), dél-amerikai (Argentína) és afrikai fordulókat emelne be.

Ruanda jelentkezéséről már hallhattunk a közelmúltban, de nem csak ott, hanem Dél-Afrikában komoly kormányzati szándék van verseny rendezésére.

Az állam eredetileg január 31-ig várta a lehetséges versenyszervezők, promóterek pályázatait, de mivel addig nem futott be „a tuti”, egészen március 18-áig meghosszabbították a határidőt, közölte a művészeti, kulturális és sportminisztérium.

„Amikor azt mondtam, hogy a mandátumom kudarcnak minősül majd, ha nem sikerül visszahoznunk az F1-et, mindenki csak nevetett, mert a dél-afrikaiak alábecsülik magukat. Én azt mondtam, nekilátunk a munkának – dolgoztunk is, elindítottuk a megkereséseket, kétszer is tárgyaltunk már az F1-gyel” – mondta a sportminiszter, Gayton McKenzie, utalva arra, hogy az elmúlt hónapokban személyesen is megbeszélést folytatott a sportág vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival.

„A többség most fog először hallani erről, de nemsokára bejelentjük egy bizottság felállítását, amely kiválasztja majd az F1-es versenyszervezőt. Meg fog történni a dolog” – állította a SuperSportnak nyilatkozva.

Dél-Afrikában az 1960-as évektől – megszakítással – 1993-ig rendeztek Forma-1-es világbajnoki nagydíjakat, összesen 23-at. Ezek túlnyomó többségét a Johannesburghoz közeli Kyalami pályán tartották, az egyik opció az oda való visszatérés, de alternatíva egy fokvárosi utcai verseny is – a Forma-E már sikeresen bonyolított ott versenyt 2023-ban.