A mclarenes Oscar Piastri nyerte a 2025-ös Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjat a Red Bull hollandja, Max Verstappen, valamint a ferraris Charles Leclerc előtt. Verstappen egy büntetés miatt is került Piastri mögé, a páros kiemelkedett a mezőnyből.

Az 50 körös villanyfényes száguldást főként közepes gumikon kezdte a mezőny, de voltak kivételek kemény abroncsokon. Különösen érdemes volt Lando Norrist figyelni ebből a szempontból, az időmérős autótörés után a 10. helyről indult a McLarennel. Rajta kívül Isack Hadjar (Racing Bulls), Lance Stroll (Aston Martin) és Nico Hülkenberg (Kick Sauber) kezdett még keményeken.

A rajtot a második helyről rajtoló Oscar Piastri jobban kapta el, de a McLaren maradt a második helyen, miután Max Verstappen átvágta a sikánt a Red Bull-lal. A biztonsági autót már az első körben beküldték, miután Cunoda Juki autójára ráfordult Pierre Gasly. Az Alpine azonnal menthetetlenül összetört, a Red Bull valahogy megúszta komolyabb sérülés nélkül, de nem sértetlenül. A japán a kör végén szintén kiállt.

8 fotó

A munka a bokszban már ekkor elkezdődött: Jack Doohan (Alpine), Esteban Ocon (Haas) és Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) autóján a közepes gumikat keményekre cserélte, és így le is tudták terv szerinti egyetlen kiállásukat.

A biztonsági autó a 3. kör végén állt ki a mezőny elől, Verstappen, Piastri, George Russell (Mercedes), Charles Leclerc (Ferrari), Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), Lewis Hamilton (Ferrari), Carlos Sainz (Williams), Norris, Alexander Albon (Williams), Fernando Alonso (Aston Martin) volt a legjobb tíz sorrendje. A restartot Verstappen jól oldotta meg, de öt másodperces büntetést kapott a sikán átvágásért, mivel azzal nyert pozíciót Piastrival szemben. A legjobb tízből Hadjar hamar kitúrta Alonsót, az élen pedig szétszakadozott a mezőny egy-egy másodpercre egymástól.

Norris a 7. körben kezdte az önerős felzárkózást, Sainz mellett ment el a célegyenesben ekkor, átvéve a 7. helyet. A 13. körben Hamiltont előzte, de a brit a célegyenes DRS-zónájában visszavette a hatodik helyet. A fiatalabbik brit tanult a trükkből, de Hamiltonnak ezen a pályán ebből a játékból bőven van tapasztalata (2021-ben ütközött is emiatt Verstappennel), így még egyszer be tudta etetni a hétszeres bajnok a McLaren-versenyzőt a 15. körös tényleges helycsere előtt.

F1: Egy büntetés is beleszólt a szaúdi győzelem sorsába 6

Lando Norris (Kép: Gabriel BOUYS / AFP)

Verstappen eddigre a harmadik Russell előtt már bő 6 másodperccel vezetett, így papíron belefért, hogy a büntetéssel együtt is a Mercedes elé jöjjön vissza a kerékcserék után. A 18. körtől kezdve már Piastri hátránya is jelentősen megugrott, hirtelen 2,5 másodperc felett volt az első két pilóta közt a differencia.

Egyedül Norris mozgott látványosabban, a 19. körben már Antonelli mellett is elment, így az ötödik volt a brit.

F1: Egy büntetés is beleszólt a szaúdi győzelem sorsába 7

Lando Norris Andrea Kimi Antonelli előtt (Kép: Alex Pantling/Getty Images)

A kerékcserék sora a 19-20. körben kezdődött, Piastrit ki is rántották Verstappen mögül, de jött Antonelli is. A McLaren nem dolgozott tökéletesen a bokszban, ráadásul kissé a forgalomba, Hamilton mögé tért vissza az ausztrál. Egy körrel később Russell is kereket cserélt, Verstappen azonban csak a 22. kör elején vágódott a Red Bullhoz a kemény Pirellikért.

Azok után, hogy a Ferrarik is lezavarták a cseréket, Norris vezetett a bokszban már járó Piastri és a büntetését letöltő Verstappen előtt. Piastri egy elég húzós előzést mutatott be a használt gumikon haladó Hamilton ellen, rengeteg port felverve egy külső íven fekvő fal tövéből.

Leclerc kifejezetten sokáig, a 30. körig húzta közepes gumikon, ráadásul jó tempóval. Jóval frissebb kemény gumijain az ötödik helyen folytathatta a száguldást, és indulhatott Russell becserkészésére. Az élmezőnyből ezt követően a keményeken rajtoló Norris volt még adós cserével. A brit McLarenjére közepesek kerültek a 34. kör végén, és Leclerc mögé tért vissza.

15 körrel a leintés előtt Piastri 4,5 másodperccel vezetett Verstappen előtt, akit további 6 másodperccel követett Russell. Leclerc csak lassan cserkészte be a Mercedes britjét, de mögötte nagy lendülettel közeledett Norris. A maradék pontszerző helyeken Antonelli, Hamilton, Sainz, Albon és Hadjar haladtak.

F1: Egy büntetés is beleszólt a szaúdi győzelem sorsába 8

George Russell (Kép: Giuseppe CACACE / AFP)

Leclerc a 38. körben első próbálkozásra megelőzte Rusellt, és fellépett a 3. helyre. Közben Liam Lawsonnak (Racing Bulls) kiszórtak egy tíz másodperces büntetést pályán kívüli előnyszerzésért, így a pontszerző zóna szélén táncoló új-zélandi így lemondhatott a pontszerzésről. Norris később szintén megelőzte Russellt, és a 41. körben feljött a 4. helyre.

A futam végén egy kérdés maradt igazából: elkapja-e Norris Leclerc Ferrariját, vagy a monacói megszerzi saját és csapata idei első nagydíjdobogóját. Végül Norris lemaradt a dobogóról, a maranellóiak először locsolkodhattak idén a dobogón.

Mögöttük a Mercedesek végeztek Russell, Antonelli sorrendben, a maradék pontokat Hamilton, Sainz, Albon és Hadjar húzta be.

F1: Egy büntetés is beleszólt a szaúdi győzelem sorsába 9

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása:

  1. Piastri – 99 p
  2. Norris – 89 p
  3. Verstappen – 87 p
  4. Russell – 73 p
  5. Leclerc – 47 p
  6. Antonelli – 38 p
  1. McLaren – 188 p
  2. Mercedes – 111 p
  3. Red Bull – 89 p
  4. Ferrari – 76 p
  5. Williams – 25 p
  6. Haas – 20 p

A 2025-ös Forma-1-es szezon két hét múlva Miamiban folytatódik.