Látszólag a versenyzőcsere sem oldotta meg a problémákat a Red Bullnál, ugyanis amíg Max Verstappen – egyébként óriási meglepetésre – megszerezte a pole-pozíciót a Forma-1-es Japán Nagydíjra, csapattársa, a frissen előléptette Cunoda Juki csak a 15. rajtkockába kvalifikált a másik RB21-gyel.
Ígéretesen kezdte a hazai hétvégéjét a japán versenyző, ezt mutatta az is, hogy az első és a harmadik szabadedzésen, illetve az időmérő edzés első felvonásában az elődjeihez képest kifejezetten közel tudott maradni a négyszeres világbajnokhoz – azonban a Q2-ben megtört a lendület, és újfent élessé vált a csapaton belüli kontraszt. Cunoda még a Q1-es idejétől is elmaradt, így kiesett, ráadásul kikapott a Racing Bullshoz le-, illetve visszafokozott Liam Lawsontól is.
A két pocsékul sikerült köre után nem is kertelt az első Red Bull-os futama előtt álló, 24 éves versenyző, aki a hétvége korábbi részében beismerte, hogy más a valóságban vezetni a Red Bull autóját, mint a szimulátorban.
„Megvolt a tempó ahhoz, hogy bejussak a Q3-ba, egyszerűen nem raktam össze mindent” – nyilatkozta a Sky Sports F1-gyel. „Nem volt gond a nyomással. Úgy álltam hozzá, hogy élvezni akarom, de mivel megvolt a tempóm, nem arra számítottam, hogy ilyen vége lesz. A pozitívum az, hogy kezdem megérteni az autót.”
„Elég nehéz rendesen vezetni, nagyon szűk a tartomány, de megvan az önbizalmam, és tudom, hogy mit kell tennem a folytatásban.”

Bár kifejezetten biztató volt, ahogy kezdte a hétvégét, végül Cunoda is jócskán alulmaradt Verstappennel szemben. (Fotó: David Mareuil/Anadolu/Getty Images)
Noha Cunoda Q2-es szereplése önmagában előrelépést jelent Lawson év eleji teljesítményéhez, tekintve, hogy az új-zélandi Kínában mindkét időmérő edzést a sor végén zárta, meglepően pozitívan értékelték a japán pilóta teljesítményét a Red Bullnál.
„Határozottan versenyképesnek tűnt a Q1-ben, egy tizeden belül volt Maxhoz képest, és csak egy pozícióval volt mögötte” – összegezte Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője. „A Q2-ben viszont nem tudott javulni. Azt hiszem, egy kicsit túl gyorsan akarta bevenni az 1-es kanyart, és utána azt már nem tudta korrigálni.”
Horner azt sugallta, hogy a kevésbé jól sikerült szombati nap után vasárnap még a pontszerzés sem kizárt Cunodától. „Kényelmesen bekerülhetett volna a legjobb tíz közé, de attól még holnap lehet jó versenye. Nagyon jól ment” – tekintett előre.

