Mint ismeretes, az Aston Martin-os Fernando Alonsót 20 másodperces időbüntetéssel sújtották a két héttel ezelőtti Forma-1-es Ausztrál Nagydíj után, amiért a futam utolsó előtti körében a 6-os kanyar féktávját megelőzően váratlanul lassított egy pillanatra, ami legalábbis közvetve az őt üldöző mercedeses George Russell balesetét okozta.
A most következő Japán Nagydíj csütörtöki sajtónapján Alonsót és más pilótákat is megkérdeztek a furcsa esetről. A kétszeres világbajnok azt állította, a büntetés miatt nem fog változtatni a versenyzési stílusán.
„Az idény eddigi legkeményebb büntetése volt az idő tekintetében, ami eleve furcsa, de a fő gond az, hogy egyáltalán büntettek ezért” – mondta a spanyol Szuzukában.
„De úgy gondolom, ez semmit sem változtat majd azon, ahogyan vezetek, ahogyan a versenyzéshez állok. Nincs szabály arra, hogy 57 körön keresztül ugyanúgy kell vezetni. Néha lassabban megyünk, hogy spóroljunk az üzemanyaggal, az aksival, óvjuk a gumikat. Néha lassabban érkezünk meg egyes kanyarokba, szektorokba, hogy mondjuk DRS-t adjunk a hátul érkezőnek, mert néha jól jöhet az ilyesmi. Ez mind teljesen normális az autóversenyzésben, és mindig is az lesz. Szóval most kiosztottak egy büntetést, amit talán soha nem fognak újra megtenni.”
Alonso kiemelte, hogy Russell borulása nélkül valószínűleg nem is lett volna retorzió.
„Ha Abu-Dzabiban lett volna ugyanez, nagy, aszfaltozott bukóterekkel, George pár méterrel arrébb simán visszatért volna a pályára, aztán a következő körben, vagy már a következő egyenesen újra támadott volna. És semmi nem lett volna ebből.”
Russell is megszólalt, így véleményezte a melbourne-i történteket:
„Szerintem elég fura volt. Ahogy akkor is mondtam, teljesen meglepetésként ért a dolog. A kormányt néztem, az egyenesben épp állítottam valamit, ahogy azt mindannyian szoktuk. Amikor felnéztem, már Fernando autójának faránál voltam. Késő volt, a következő pillanatban már a falban találtam magam. Szerintem ha nem büntették volna, azzal az F1-ben és az alsóbb kategóriákban megnyitottuk volna a lehetőséget arra, hogy az egyeneseken is lehessen fékezgetni” – magyarázta az angol.
„Szabad-e lassítani, visszaváltani, félig-meddig kiszámíthatatlan dolgokat csinálni az egyenesekben – ez a kérdés. Személyesen nincs bajom Fernandóval, az esetnek talán nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de ahogy mondtam, a büntetés elmaradása azt jelentené, hogy akár az egyenes közepén is szabad fékezgetni.”
A riválisok megosztottak voltak, a haasos Nico Hülkenberg elítélően beszélt Alonso húzásáról.
„Melbourne végső soron amolyan utcai pálya, azon a szakaszon pedig szűk is. 260-270-nel érkezünk meg a vak kijáratú kanyarba. Szerintem ott nem való az ilyen, kimondottan veszélyes helyzetet okozott. Nem a megfelelő tempó, nem a megfelelő kanyar az ügyeskedéshez. A sebességváltással komoly tempókülönbség alakult ki a két autó között. Könnyű hirtelen túlreagálni, és már ki is törik az autó hátulja, ahogy George-dzsal is történt.”
Hülkenberg csapattársa, Kevin Magnussen sokkal megértőbben beszélt: „Dzsiddában én is olyan helyeken lassítottam, ahol általában padlón megyünk, mégsem balesetezett mögöttem senki. Szerintem elég kemény volt ez a büntetés. Nem én ültem Alonso, Russell vagy a mögöttük érkező Lance [Stroll] autójában, de az alapján, amit láttam, nem úgy tűnt, hogy egyedül Alonso hibája volt a baleset.”
Egyesek az eset után azért kritizálták Russellt, mert a borulást követően azonnal piros zászlót kért a rádión keresztül – vannak, akik úgy vélték, ezzel csak a két körrel korábbi pozíció bebiztosítását akarta elérni. A baleset helyszínéhez elsőként érkező Stroll ebben a tekintetben megvédte az angolt, igaz, saját csapattársa büntetésével nem értett egyet.
„Húzós volt, bár utólag megnézve a végeredmény csúnyábban festett, mint amilyen valójában volt. De ott, abban a pillanatban, egy beláthatatlan kanyarkijáratban felborulva érthető a piros zászló kérése. Én is voltam hasonló helyzetben, Bakuban defektem volt, a pálya közepén álltam, hasonlóan gyors szakaszon. Versenyzőként ilyenkor nagyon nem jó az autóban.”
„De a büntetés szerintem nevetséges volt, úgy gondolom, Fernando semmi butaságot nem csinált, egyszerűen csak készült a kanyarra. Nevetséges, hogy egy kontaktus nélküli balesetért bokszutcaáthajtást adnak.”

George Russell autójának maradéka (Kép: Joe Portlock – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Az RB-s Daniel Ricciardo szerint a kétszeres világbajnok spanyol nem volt igazán sportszerű Melbourne-ben, igaz, egyértelműen nem tette felelőssé:
„George nagyot bukott, részben Fernando védekezési taktikája miatt. Persze ha George nem borult volna, talán semmi sem lett volna az egészből. Az adatokat nem láttam, nem tudom, hogy előbb lassított-e, de ha arról volt szó, hogy az egyenesen váratlanul fékezett, akkor azt határozottan helytelenítem. Ha csak egy kicsit elvette, hogy elbizonytalanítsa George-ot, akkor már más a helyzet, az inkább fifty-fifty.”