A csapatok részvétele nem automatikus az F1-ben: minden egyes szezon előtt be kell fizetni a nevezési díjat az istállóknak, melyek mértéke igencsak eltérő lehet.
Ugyanez a helyzet a versenyzőknél is, akiknek évről évre ki kell váltani a szuperlicencet, azaz a Forma-1-es jogsit. Ennek legismertebb feltételét, az elegendő szuperlicencpontok meglétét megismerhettük Logan Sargeantnek, a Williams 2023-ban bemutatkozó pilótájának köszönhetően, de ahhoz, hogy valaki tényleg részt vegyen a világbajnokságon, be is kell fizetni a Nemzetközi Automobil Szövetség kasszájába egy bizonyos összeget.
A számítás hasonló elven működik, mint a csapatok esetében a nevezési díjnál: van egy alapdíj (jelen esetben 10 400 euró), melyhez hozzáadódik annyiszor 2100 euró, ahány pontot szerzett ez előző idényben, azaz 2022-ben az adott pilóta.
Max Verstappennek ennek köszönhetően 963 800 eurót, átszámítva bő 392 millió forintot kell befizetnie azért, hogy 2023-ban is megvédhesse a bajnoki címét. Ilyen magas összeget még senki nem fizetett, de ez annak is köszönhető, hogy 454 megszerzett pontjával rekordot állított be.
Vele szemben a lista végén hárman is csak a 10 400 eurós (4,23 millió forintos) alapdíjat fizetik, a teljes mezőny szuperlicencdíjai az alábbi táblázatban találhatók:
| Pilóta | 2022-ben szerzett pontok | Szuperlicencdíj (euró) |
| Max Verstappen | 454 | 963800 |
| Charles Leclerc | 308 | 657200 |
| Sergio Perez | 305 | 650900 |
| George Russell | 275 | 587900 |
| Carlos Sainz | 246 | 527000 |
| Lewis Hamilton | 240 | 514400 |
| Lando Norris | 122 | 266600 |
| Esteban Ocon | 92 | 203600 |
| Fernando Alonso | 81 | 180500 |
| Valtteri Bottas | 49 | 113300 |
| Kevin Magnussen | 25 | 62900 |
| Pierre Gasly | 23 | 58700 |
| Lance Stroll | 18 | 48200 |
| Cunoda Juki | 12 | 35600 |
| Csou Kuan-jü | 6 | 23000 |
| Alexander Albon | 4 | 18800 |
| Nyck de Vries | 2 | 14600 |
| Nico Hülkenberg | 0 | 10400 |
| Oscar Piastri | 0 | 10400 |
| Logan Sargeant | 0 | 10400 |

