A Forma-1-ben egyáltalán nem automatikus egy csapat részvétele a következő szezonban, még a modern korban is vannak nevezési díjak, melyeket ki kell szurkolnia minden istállónak. Ennek mértéke azonban eltérő, a legkisebb és a legnagyobb nevezési díj között közel tízszeres az eltérés.
A Nemzetközi Automobil Szövetség már évek óta hasonló metódus alapján számolja a nevezési díjakat. Adott egy alapdíj, mely minden egyes megszerzett konstruktőri ponttal növekedik egy szintén megadott összeggel. 2023-ra vonatkozóan a csapatoknak 617 687 dollárról (kb. 247 millió Ft) indult az alapdíj, melyhez hozzájött 6174 dollár pontonként – kivéve a Red Bullt, akik konstruktőri bajnokként pontonként 7411 dollárt fizettek (szűk 2,5 és 3 millió Ft).
Nevezési díj terén azok járnak tehát jól, akik nem végeztek túl jól a bajnokságban. A legkisebb összeget a Williams fizette a maga 654 ezer dolláros összegével, míg a Red Bullnak ennek közel tízszeresét, 6,242 millió dollárt (közel 2,5 milliárd Ft) kellett befizetnie. Az energiaitalosok az egy évvel korábbi nevezési díjhoz képest is 2,287 millió dollárral többet fizettek a bajnoki cím miatt – ebből a szempontból a Mercedes megtakaríthatott bő egymillió dollárt, hiszen a konstruktőri bajnoki címet 2022-ben egy harmadik hely követte.
Nevezési díjak a 2023-as Forma-1-es szezonra:
| Csapat | Nevezési díj (dollár) | Éves különbség (dollár) | |
| 1. | Red Bull | 6 242 636 | 2 287 023 |
| 2. | Ferrari | 4 038 083 | 1 594 210 |
| 3. | Mercedes | 3 797 297 | -1 028 468 |
| 4. | Alpine | 1 685 789 | 214 161 |
| 5. | McLaren | 1 593 179 | -570 489 |
| 6. | Aston Martin | 963 431 | -58 137 |
| 7. | Alfa Romeo | 957 257 | 304 969 |
| 8. | Haas | 846 125 | 268 847 |
| 9. | AlphaTauri | 833 777 | -562 841 |
| 10. | Williams | 654 731 | -55 257 |
2023-ra egyébként összesen 21,612 millió dollár nevezési díjat szedett be az FIA a csapatoktól, ez közel 2,4 millió dollárral több, mint amennyit 2022-re kértek el. A bevételnövekedést segítette a sprinteken kiosztott pontszámok növelése (3-2-1 helyett 8-7-6-5-4-3-2-1), illetve az, hogy a Belga Nagydíjon idén nem kellett félpontokat osztani a rossz időjárási körülmények miatt.

