A hatóságok világszerte foglalnak le nagy értékű autókat. Ezek jól mutatnak a hírekben, és mutatják az igazságszolgáltatás gyakorlati hatását, ám az ilyen gépekből sok esetben nem lát érdemi bevételt az állam.
Mert eladni nehéz a kétes múltú autókat, főleg ha kifejezetten ritka, egzotikus darabokról van szó. Ebbe a helyzetbe kerültek a Fülöp-szigeteken, ahol a gyűjtői darabnak számító McLaren Senna mellett egy Ferrari SF90 Stradale vár gazdára. Melléjük Rolls-Royce, Bentley és Mercedes-AMG is jutott a manilai vámhatóság telephelyén.



A fotókon a McLaren karosszériáját és szélvédőjét is kosz, foltos lerakódások borítják, az autó pedig teherautók és üzemi felszerelések között áll a szabadban. A látvány és a tárolási körülmények alapján feltételezhető, hogy ennek a gépnek így szép lassan erodálódik az értéke.
A történet egyik kiindulópontja egy 2025. február 13-i akció. A Fülöp-szigetek vámhatóságának emberei két kereskedés raktáraiban vizsgálódtak, miután információt kaptak az interneten kínált, vélhetően szabálytalanul behozott luxusautókról.
A hatóság közleménye mintegy 1,4 milliárd pesóra becsülte az ott talált járművek értékét. Ez mai árfolyamon nagyjából 7,2 milliárd forint. A felsorolásban LaFerrari is szerepelt, a vizsgálat pedig arra irányult, hogy az import jogszerű volt-e, és megfizették-e az előírt vámokat, adókat.
Ezt kideríteni talán könnyebb volt, mint a lefoglalt autókat értékesíteni: az érdektelenség korábban egészen látványos volt. Május 7-én hat luxusautó árverése azért hiúsult meg, mert egyetlen licitáló sem regisztrált. Akkor egyebek mellett BMW X6-ot, Bentley Continentalt és Rolls-Royce Cullinant kínáltak a vevőknek.
A Senna minimumárát a korábbi, hozzávetőleg 102 millió pesóról 86,7 millióra csökkentették. Forintra váltva ez még mindig 446 millió körüli összeg. Az SF90 Stradale 33,3 millió pesóról, nagyjából 171 millió forintról indult. Mindkettőnél körülbelül 15 százalékkal vitték lejjebb a kikiáltási árat.
A McLaren Senna igazi kuriózum
Az Ayrton Senna nevét viselő McLarenből mindössze 500 közúti példány készült. Négyliteres, dupla turbós V8-asa 800 lóerőt és 800 Nm-t ad le, a legkönnyebb kivitel száraz tömege pedig csupán 1198 kilogramm. A tervezésnél a versenypályás tempó diktált: a látványos légterelők és a hatalmas hátsó szárny is ezt szolgálják. Gyári adatok szerint 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, 6,8 alatt kétszázra, végsebessége 335 km/óra. Ilyen technikának különösen méltatlan hely egy retkes placc a kikötőben, a szabad ég alatt.






