A Forma-1-es Spanyol Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk hétfőn este 19 órától a YouTube-csatornánkon!

Ötödikként zárta a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Lewis Hamilton úgy, hogy az első kör végén már a bokszutcában járt: a Mercedes britje visszaesett a mezőny végére, miután ütközött a haasos Kevin Magnussennel a rajtot követően.

A futam elején úgy tűnt, hogy felzárkózása nem lesz sikeres: maga a hétszeres világbajnok is azt kérte, inkább álljanak ki, hogy kíméljék a motort. Csapata végül lebeszélte őt erről, aminek különösen örült Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke szerint ha nincs az első körös ütközés, pilótája akár a dobogó legfelső fokáig is juthatott volna.

“A versenytempónk remek volt. Versenyezhetett volna a győzelemért. Örülünk, hogy nem állt ki Lewis, mert ez volt a legértékesebb verseny számunkra, hogy összehasonlítsuk a két autó beállításait és a gumikat” – mondta az osztrák.

A futam végén Hamilton veszített egy pozíciót Carlos Sainz-cal szemben. A Ferrari spanyolja könnyedén elment a brit mellett, miután vissza kellett vennie a tempóból. “Láttuk, hogy szivárog a víz a verseny során. Nem volt egyértelmű, hogy célba érünk-e, a végén épphogy csak átgurultunk a célon. Nem tudom, hogy a motor károsodott-e” – árult el részleteket Wolff.