Miután Lewis Hamilton pozitív koronavírustesztje miatt nem tudott részt venni a Forma-1-es Szahíri Nagydíjon, helyét a Williams versenyzője, George Russell foglalhatta el. A brit teljesítménye meggyőző volt az egész hétvége során, ám végül első győzelme vagy dobogója helyett be kellett érnie a kilencedik hellyel.

Arra mindenféleképpen jó volt a futam, hogy Russell megmutassa, nem csak a mezőny hátsó fertályában képes vitézkedni, egy nyerő autóval is képes lenne jó eredményt elérni. A Mercedesnél gyűjtött tapasztalatait azonban a Williams is kamatoztathatja, emelte ki Dave Robson, a csapat teljesítménymérnöke.

Állítása szerint Russell visszatérve a mercis kitérőről, több javaslatot is tett, mellyel javítani lehetne a sereghajtó autót, főleg a rajtoknál. “Vannak ötletei, különös tekintettel a kuplungfül ergonómiai változtatásával kapcsolatban. Ennek télen utánajárhatunk.”

Robson azt is elismerte, hogy van még mit tanulniuk a riválisoktól, elég csak a gumik előkészítésére gondolni. Ez is jelentősen befolyásolja a rajtok sikerességét, hiszen ezt is figyelembe kell venni a kuplungbeállításoknál.

Minden titkot azonban Russell sem tudott meg a Mercedesnél, a Williams pedig nem képes csodát tenni néhány, a bajnokcsapattól lesett változtatással. “Az autó alaptempója annyira eltérő, hogy nem tehetjük egyszerűen olyanná, mint az övék, ahogy azt Russell nyilvánvalóan szeretné” – jelentette ki Robson.

Forrás: PlanetF1.com
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 George Russell Mercedes Sport Williams