2019 óta ugyanazokon a gumikon köröznek a Forma-1-es autók, és az eredeti tervek szerint még a 2021-es szezont is kihúzták volna a korábbi specifikációval, amíg 2022-ben meg nem érkeznek a 18 colos felnik. Ám a silverstone-i defektek után a Pirelli úgy döntött, mégis új gumikkal készülnének 2021-re, melyek jobban bírják az egyre gyorsabb és egyre nehezebb autók jelentette kihívásokat.

A két szett jelöletlen abroncsot kötelező volt bizonyos ideig használni, így mindenki ízelítőt kaphatott abból, mi várhat rájuk jövőre, már amennyiben rábólintanak a változtatásra. A visszajelzések alapján azonban erre nem biztos, hogy sor kerül.

“2019 végén új gumikat hoztak, de az rosszabbul sikerült. Akkor azt mondták: rendben, megtartjuk az idei gumikat. Két évük volt jobb abroncsokat kifejleszteni, és egy olyan gumival érkeztek, mely 3 kilóval nehezebb, és körönként egy másodperccel lassabb. Ha két év fejlesztés után visszalépés történik… nem tudom, mi történhetett” – mondta Lewis Hamilton a pénteki edzéseket követően. A Mercedes hétszeres világbajnoka mindkét edzést az élen zárta.

A Pirellinek ráadásul gondjai voltak a 18 colos méretre átállással is: az olaszok a Forma-2-ben már a nagyobb felnikre készítik gumijaikat, ám az ottani tapasztalatok sem túl pozitívak idén. Emiatt is aggódik Hamilton. “Hallottam, hogy ha nagyobb felnikre fogunk váltani, tapadást fogunk veszíteni. Szerintem a Forma-1-nek kevesebb leszorítóerőre és több mechanikai tapadásra van szüksége, melynek java a gumiktól érkezik. Így közelebbről is követhetnénk egymást. Ám úgy tűnik, nem ebbe az irányba haladunk. Úgy gondolom, nem akarunk visszalépést, ezért többet kell dolgoznunk ezen.”

Véleményét osztotta Sebastian Vettel is. “Nem egy lépés volt visszafelé, hanem teljesen az ellentétes irány” – fogalmazott a Ferrari négyszeres világbajnoka. “Talán megért egy próbát, de bízom abban, hogy nem látjuk többé ezeket a gumikat. Sokkal rosszabbak, mint a jelenleg használt abroncsok. Ha ez az egyetlen lehetőség 2021-re, akkor egyértelműen a 2019-es gumikat választanám.”

F1: Kiakadtak a pilóták az új gumik miatt 3

A Red Bull-os Max Verstappen tetszését sem nyerte el a Pirelli terméke, de ő finomabban fogalmazott. “Mindenhol jártunk a tapadást és autó egyensúlyát tekintve, de ez olyasvalami, melyre a Pirelli figyel. De ez a lényege az ilyen teszteknek” – vette védelmébe a gumicéget a holland.

F1: Kiakadtak a pilóták az új gumik miatt 4

A Pirelli részéről Mario Isola motorsportfőnök reagált a kritikákra. “Megértem mindezt, hiszen olyan autókkal mennek, melyek a jelenlegi gumikhoz vannak beállítva, már két éve. Minden alkalommal, amikor új gumival állunk elő, kapunk némi kritikát, változik az egyensúly. Figyelmeztettük a csapatokat, hogy az új konstrukcióval alulkormányzottabbak lehetnek.”