Immár a reflektorok fényei alatt, 26 fokos levegő- és ugyanolyan aszfalthőmérséklet mellett, száraz körülmények között kezdődött a 2020-as Forma-1-es Bahreini Nagydíj második szabadedzése a szahíri pályán.

Az első 15-20 percben a csapatok az első edzéshez hasonlóan a Pirelli 2021-es prototípusait tesztelték, minden versenyzőnek legalább hat kört kellett megtennie a jelöletlen gumikon.

Ezután indult meg az érdemi felkészülési munka, de nem tartott sokáig, ugyanis a félidőnél a Red Bull-os Alex Albon hibázott kicsit, igen nagy következményekkel: a brit-thai pilóta, ahogy mások is, szélesre vette a célegyenes-ráfordítót, ahol a poros betonon kitört az autó fara, majd nagy erővel csapódott a korlátnak, gumifalnak.

Albonnak nem esett baja, saját lábán sétált el, de az RB16-os teljes jobb oldalát lebontotta. Eddig is egyértelműnek tűnt, hogy az év végén elküldik a csapattól, de ezzel a balesettel újabb érvet adott a Red Bull kezébe a döntés indoklásához.

A körözés szűk negyedórás takarítás után indult újra, de megint azonnal – 27 másodperc után – előkerült a piros zászló, ugyanis a pályára beszaladt egy kutya, mindenki hajthatott vissza a bokszutcába. Az isztambuli dobogó után érezhetően felszabadultabb Sebastian Vettel a csapatrádión el is énekelte a Baha Men „Who let the dogs out?” (ki engedte ki a kutyákat?) című ezredfordulós slágerét.

F1: Ripityára tört a Red Bull az edzésen 2

A maradék 25 percben már nem történt semmi rendkívüli – az, hogy a haasos Romain Grosjean kisípolásra érdemesen szidja az autót, megszokott –, mindenki igyekezett végigvinni a kvalifikációs szimulációját.

A leggyorsabb végül a mercedeses Lewis Hamilton lett, a délutáni edzéstől eltérően azonban nem csapattársa, Valtteri Bottas, hanem az egész edzésen gyors Max Verstappen lett a második a Red Bull-lal, 347 ezredes hátránnyal. A finn minimálisan maradt el a hollandtól a 3. helyen.

Verstappenéhez és Bottaséhoz mérhető tempót hozott a Racing Point-os Sergio Perez, a renault-s Daniel Ricciardo és az alphatauris Pierre Gasly is.

A top 10 második felében a mclarenes Lando Norris mellett Verstappen, Perez és Ricciardo csapattársa zárt.

A Ferrari nem villogott, Sebastian Vettel a 12., Charles Leclerc tőle is háromtizeddel elmaradva a 14. lett.

A Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzése szombaton – közép-európai idő szerint – 12 órakor, időmérő edzése 15 órakor kezdődik.

F1: Ripityára tört a Red Bull az edzésen 3

Kép(ek) forrása: Formula1.com