A Forma-1 történetének legtapasztaltabb versenyzője, a 41 éves Kimi Räikkönen még 2001-ben mutatkozott be sportágban, és azért, hogy a finn eljusson a csúcskategóriáig, akkor is igen komoly áldozatokat kellett hoznia a családjának, valamint az is kellett, hogy a menedzser David Robertson felkarolja, invesztáljon belé.

A 2007-es világbajnok csak csodálkozik, hogy mára milyen drága lett a versenyzés a fiatalok számára.

„A motorsport mindig is költséges volt, már akkor is, amikor én voltam fiatal. De úgy hallom, hogy a profi gokartozás mára drágább, mint az én időmben a Forma Renault volt, 20 évvel ezelőtt. Ez kész őrület!” – idézte a Speed Week.

„Így sokkal nehezebb a fiataloknak belépni a versenyzésbe. A jó ifjoncnevelő csapatokat az autógyártók támogatják.”

Räikkönen fia, Robin az elmúlt egy-két évben maga is rákapott a gokartozásra, így lehet, hogy hamarosan rá is komoly összegeket kell majd költeni – szerencsére van mit a tejbe aprítaniuk, ezzel nem lesz gond.

„Fogalmam sincs, hogy végül fog-e versenyezni. Ha ma megkérdezzük, gokartozni akar, ha holnap, már egész mást szeretne. Most ez van. Egyszerűen csak jól érzi magát (a gokartban).”

Forrás: Speedweek.com
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Gokart Kimi Räikkönen