Azok után, hogy a két héttel ezelőtti Eifel Nagydíjon megszerezte idei első pontjait, Portugáliában folytatódott a szenvedés Romain Grosjean számára. A francia csupán a 18. helyről vághat neki a portimaói Forma-1-es versenynek, csapattársát, Kevin Magnussent megelőzve.

„Nem” – felelt kacagva arra a kérdésre Grosjean az időmérő után, hogy jó volt-e az autó. „Végre nem kell hazudnom! Ez azért pozitív” – tette hozzá gyorsan, úgy, mintha a szókimondás eddig idegen lett volna tőle, miközben egyértelműen a Haas csütörtöki bejelentésére tett utalást, melynek értelmében mindkét versenyzőjétől megválik az amerikai gárda az idei szezon végén.

„Sajnálatos módon most miénk a legrosszabb autó a mezőnyben, de próbálunk nem az utolsó helyen végezni, továbbá a kvalifikációkból is kihozni a lehető legtöbbet. Mindent beleadunk, de ennyi, amink van. A srácok is kemény dolgoznak, de az autó ugyanolyan, mint a téli teszteken, így azért várható, hogy lejjebb csúszol a rangsorban” – ecsetelte a Haas problémáit.

„Szenvedünk az autóval, ez nem egy jó autó az alacsony tempójú kanyarokhoz. Küzdünk a hátsó felfüggesztéssel is, mert folyton túlmelegszik, az autó egyensúlya pedig körről körre változik, méghozzá nem is kicsit, szóval nem tudom, hol leszünk a versenyen.”

Forrás: Formula1.com, Motorsport Week
Kép(ek) forrása: Getty Images