Bár a Red Bullnál továbbra is azt kommunikálják, hogy elsősorban Alexander Albonnal számolnak, az energiaital-gyártó motorsportfőnöke, Helmut Marko az elmúlt pár héten már felvetette, hogy a küszködő brit-thai versenyző helyett akár a tapasztalt, de 2021-re még ülés nélkül álló Sergio Perezt vagy Nico Hülkenberget is az autóba ültethetik jövőre.

A Renault-tól tavaly év végén elküldött, ezzel az F1-ből is kipottyant Hülkenbergnek sikerült igen kedvező fényben feltüntetnie magát idén, amikor a Racing Pointnál a silverstone-i fordulókon, majd a nürburgringi Eifel Nagydíjon helyettesítette a lebetegedett állandó versenyzőket, csütörtökön, a Portugál Nagydíj sajtónapján maga Max Verstappen is azt mondta, elfogadná a 33 éves németet csapattársként.

„Nyilván nem tudok konkrétumot mondani, de Nico nagyszerű beugró, a nürburgringi szereplése pedig nagyon jó volt. Szerintem jó csapattárs lenne, de ez nem az én döntésem” – nyilatkozta a német RTL-nek.

A német Sky szakértőjeként dolgozó egykori Jordan-, Williams- és Toyota-pilóta, Ralf Schumacher szinte biztos benne, hogy a Red Bull Hülkenberget választja majd.

„Max és Nico Hülkenberg jóban van. Én úgy hiszem, hogy több okból is Nico az első számú jelölt a Red Bullnál. Először is: a Red Bullnak nem kell a pénz. Sergio Perez is jó pilóta, de Nico nagyon erősen tért vissza idén. Számokat nem tudok mondani, de tudom, hogy a Red Bull brand mindig is küszködött a német piacon, ezért is lenne logikus lépés egy Németországban közismert név, azaz Nico” – magyarázta.

Forrás: RTL, Sky Deutschland
Kép(ek) forrása: Getty Images