A Red Bull hosszú évek óta csak a saját utánpótlásprogramjából emel be versenyzőket a Forma-1-be, ám Daniel Ricciardo 2018 végi távozása után a rendszer megroggyant, nem volt elég fiatal, a korábban kidobott Danyiil Kvjatot kellett visszahívni, Alexander Albont pedig az utolsó pillanatban vették fel újra, miután évekkel korábban már ejtették.

A Red Bull Racingnél előbb Pierre Gasly, majd a tavaly őszi csere után Alexander Albon is küszködik, ám a csapatfőnök, Christian Horner a napokban is arról beszélt, hogy nem terveznek semmilyen cserét.

„Határozott szándékunk, hogy megtartjuk a mostani versenyzőinket. Alex a fő jelöltünk. Nyilván tisztában kell lenni azzal, milyen más, külső opciók vannak, de egyértelműen az a szándékunk, az a valószínű, hogy megtartsuk a jelenlegi párost.”

A kérdésre, hogy mikor tisztázódhat a pilótafelállás kérdés, így felelt:

„Karácsony előtt biztosan meglesz! A versenyzőinknek több évre szóló szerződése van a Red Bull-lal, különböző élesítési időpontokkal, de valamikor késő ősszel rendezzük a dolgot. A szándékunk az, hogy megtartjuk Alexet, jó munkát végez, egyszerűen csak az olyan teljesítményekre kell építeni, mint amit Mugellóban mutatott.”

A Gazzetta dello Sport ugyanakkor arról ír, hogy a Red Bullnál valójában nagyon elégedetlenek a brit-thai ifjonc szereplésével, és mivel Gaslyt szeretnék az AlphaTaurinál tartani, kívülről szereznének csapattársat Verstappennek:

„Hosszú idő óta először a Red Bull szeretne házon kívül is körülnézni, mert házon belül jelenleg nincs előléptetésre alkalmas pilótájuk. A monzai győztes Pierre Gasly visszatérése nem opció, Dietrich Mateschitznek (tulajdonos) ugyanis nagy tervei vannak az AlphaTaurival, Gaslyt pedig nem hagyhatja ki a számításaiból” – írja az olasz sportlap.

„A jelöltek közt van Sergio Perez, akit Sebastian Vettel kedvéért ejtett a Racing Point, valamint Nico Hülkenberg is, aki idén két futamra ugrott be. A favorit a mexikói, ő ugyanis szponzorokat is hozhat, amivel fedezheti a saját fizetését, pénzügyileg is hasznos. Perez végre olyan helyre kerülhetne, ahol rendszeresen küzdhetne a dobogós helyekért, amire egyáltalán nem lenne lehetősége a Haasnál vagy az Alfa Romeónál.”

Pár nappal ezelőtt Perez maga is beszélt Red Bull-os esélyekről:

„Nem szeretem ezeket a pletykákat, egyáltalán nem. Nem akarok hallani ilyesmikről, beszélni sem akarok a tárgyalásaimról. Valójában még én sem tudom, mi lesz a karrieremmel. Minden olyan csapattal beszélek, ahol van még szabad hely a jövő évre. De a lehetőségnek ígéretesnek kell lennie, máskülönben inkább kispadozok egy évet, aztán meglátom, mi lesz 2022-ben.”

Forrás: Gazzetta dello Sport, Sky Sports
Kép(ek) forrása: Getty Images