A monzai Olasz Nagydíjon egyszerűen ki kellett állnia, Mugellóban pedig az első körön balesetbe is keveredett a meghibásodó erőforrása miatt a Red Bull-os Max Verstappen. A két nullázás után immár több mint egy futamgyőzelemnyivel Valtteri Bottas mögé csúszott holland talán új motort kap a jövő hétvégi Orosz Nagydíjra.

„Most vizsgáljuk, mi okozta a meghibásodást. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy (baleset nélkül) folytatni tudtuk-e volna a futamot, vagy ki kellett volna állni, de a probléma nem volt kicsi. Nagy hatása volt. Szóval nagyon rosszul alakultak a dolgok” – nyilatkozta a The Race-nek a Honda F1-es főnöke, Tanabe Tojoharu a mugellói futamot követően.

„Úgy tűnik, ugyanaz volt a gond, mint egy héttel korábban Monzában” – mondta a Toszkán Nagydíj után Verstappen a holland Ziggo Sportnak.

„A rajt jó volt, de amint tövig nyomtam a gázt, jött a baj. Már a rajtrácsra menet is éreztem. Nem oké, hogy két egymás követő hétvégén ez legyen. Most rohadtul elegem van. Már nem is igazán érdekel.”

Az eddig használt elemek alapján ha cserére is kerül sor Verstappennél az Orosz Nagydíjra, hátrasorolásra egyelőre nem kell számítania.

Forrás: The Race, Ziggo Sport
Kép(ek) forrása: Getty Images