Már a Q1-ben a kiesés fenyegette a Ferrari párosát a Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzésén, és ugyan ezt még sikerült kivédeni, a második szakaszból már nem mentek át a rostán a vörös autók, csak a hetedik sort foglalhatja majd el Charles Leclerc és Sebastian Vettel a rajtrácson, közvetlenül a williamses George Russell előtt.

A nagyobbik baj, hogy még a Ferrarinál sem tudják, mi áll a drasztikus mélyrepülés mögött.

„Nagyon nehéz erre magyarázatot találni, hatalmasat estünk vissza másokhoz képest” – nyilatkozta az időmérő után Leclerc, aki tavaly éppen Spában szerezte pályafutása első futamgyőzelmét. „Meg kell találnunk a problémát. Nem zártunk jó napot, de úgy néz ki, most ez a szintünk.”

„Továbbra is muszáj keményen dolgoznunk és nyugodtnak maradnunk, még ezekben a nehéz időkben is. Természetesen megértjük, hogy csalódottak a rajongók, de most ne várjunk csodákat!” – beszélt a csapat helyzetéről a monacói.

Vettel: Ennyit tud a Ferrari 2

Sebastian Vettel sem köntörfalazott, ami a Ferrari aktuális formáját illeti. „Ez a valós kép, ennyit tud az autó. Mindent megpróbáltunk. Nyilván nem ott vagyunk, ahol lenni akarunk, de ez már nem az első időmérő vagy verseny, amikor ez a helyzet” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

„Ez a munkám, és még mindig imádom” – folytatta. „A 13-14. hely nem olyan izgalmas, mint az első, de délelőtt még úgy tűnt, hogy a Q1-ből sem jutunk tovább. Ez nem siker, de most nem tudunk mit csinálni a helyzettel.”

Forrás: BBC
Kép(ek) forrása: Getty Images