A Racing Point múlt csütörtökön jelezte, hogy Sergio Perez koronavírus-tesztje bizonytalan eredményt hozott, majd aznap estére a megismételt teszt már egyértelműen pozitív lett, ezért a mexikói nem vehetett részt a Brit Nagydíj versenyhétvégéjén, a silverstone-i alakulat korábbi versenyzőjét, Nico Hülkenberget hívta meg helyettesíteni.

Egyelőre nem világos, ki vezet ezen a héten, maga a csapatfőnök, Otmar Szafnauer sem tudja, Perezt vagy Hülkenberget vetik be, ugyanis a mexikói fertőzöttsége a lehető legrosszabbkor derült ki.

„A National Health England (NHE, az angol egészségügyi hatóság) iránymutatását követjük majd. Azt tesszük, amit ők mondanak, de én nem tudom, hogy hét- vagy tíznapos karanténról van szó. Ellentmondó információk vannak, de az NHE illetékesei majd eligazítanak minket” – kezdte.

„Azért van ez a kis zavar, mert pont a határon voltunk. A bizonytalan eredményű teszt csak az FIA kritériumai szerint volt bizonytalan, az NHE kritériumai szerint már a szerdai teszt is egyértelmű pozitív lett volna. Szóval lehet úgy nézni, hogy az NHE szerint ez szerdán pozitív volt, aznap pedig még hét nap volt a kötelező karantén. Másnap lépett életbe a tíznapos karantén, az viszont nem világos számunkra, hogy visszamenőleges az előírás vagy sem. Szóval megkérdezzük a hatóságot, aztán azt tesszük, amit ők mondanak. A bizonytalanság abból fakad, hogy pont a fordulónál történt a dolog.”

Szafnauer azt mondta, a sportigazgató Andy Stevenson viszi az ügyet, de van még pár nap, nem sürgős a válasz.

„Viszonylag hamar válaszolnak majd. De elég péntekig megtudnunk, van még idő. Mindenképp helyesen szeretnénk cselekedni, szóval várjuk az iránymutatást. Persze az FIA előírásai szerint Sergiótól még akkor is kell egy negatív teszt, ha csak hétnapos karanténról van szó, szóval csütörtökön újra teszteljük majd, és ha az eredmény pozitív, semmiképp sem léphet be a paddockba.”

Forrás: GPfans.com
Kép(ek) forrása: Getty Images