Hetek óta téma, hogy a Ferraritól az év végén távozó Sebastian Vettel az idén még Racing Pointként futó, de a jövő évtől már Aston Martinként működő silverstone-i csapatnál folytathatja a pályafutását.

Vettel ugyan még a múlt hétvége előtt is arról beszélt, hogy nem fog kapkodni, akár hónapok, de jó eseteben is hetek telhetnek még el, mire kiderül a jövője, ugyanakkor a pletykák arról szóltak, hogy a négyszeres világbajnoknak „helyet csináló” Sergio Perez szerződését július 31-ig, azaz péntekig kellett felbontani ahhoz, hogy 2021-re megvalósulhasson a csere.

A Racing Point kapcsán végül nem Vettel megszerzése lett a nagy hír a múlt hétvégén, hanem az, hogy Perez egy múlt heti mexikói utazása során megfertőződött a koronavírussal, karanténba vonul, és a csapat korábbi pilótája, Nico Hülkenberg ugrott be helyette.

Ami Perezt illeti, a Racefans veterán szakírója, Dieter Rencken a hétvégén arról írt, a mexikói nem feltétlenül csak a kórházból kiengedett édesanyját látogatta meg otthon, egy füst alatt a karrierjével kapcsolatban is tárgyalhatott a pályafutását a kezdetek óta támogató, a világ egyik leggazdagabb embereként számon tartott Carlos Slimmel.

Rencken úgy spekulál, hogy a Racing Point hajlana Perez megtartására, ha a Vettel „kihagyása” miatt kieső nagyobb bevételeket pótolni lehet, tíz-tizenpár milliós szponzori emelésről is érdeklődhetett a pilóta.

Hogy sikerrel járt-e? Ha hinni lehet a brit Sky Sports bokszutcai riporterének, Ted Kravitznek, nem, ugyanis ő úgy tudja, csakis Perez megbetegedése miatt nem történt meg a Vettelt illető bejelentés a múlt hétvégén.

A Brit Nagydíj rajtját megelőzően a kamerák elkapták, ahogy Vettel és a Racing Point- és Aston Martin-tulajdonos Lawrence Stroll „könyökpacsizott”, Kravitz ennek kapcsán adta elő a maga értesüléseit:

„Önök szerint is érdekes volt a könyökérintés? Szerintem igen. A hétvége elején arról szóltak a pletykák, hogy jöhet a bejelentés Seb Aston Martinhoz való több évre szóló leigazolásáról, de aztán jött Sergio Perez pozitív koronavírus-tesztje, és világossá vált, hogy nem lesz bejelentés. Ezt nem tehették meg Perezzel” – kezdte.

„Szerintem talán még nincs teljesen kész a szerződés, de nagyon úgy tűnik, hogy a hétvégén történt valami, a paddockban nem igazán kérdés, hogy Sebastian jövőre valami ezüst, rózsaszín vagy zöld színt – attól függ, kik lesznek az Aston Martin szponzorai – visel majd. Tudom, hogy nem meglepetés, de úgy tűnik, most már kezd valóra is válni.”

Forrás: Racefans.net, Sky Sports
Kép(ek) forrása: Getty Images