Lewis Hamilton a vasárnapi Amerikai Nagydíjon megszerezte hatodik Forma-1-es világbajnoki címét. Az angol volt barátja, mercedeses csapattársa, 2016-os legyőzője, Nico Rosberg is megszólalt, a három éve visszavonult pilóta “őrületesnek” nevezte, hogy Hamiton eddig jutott.

“13-14 évesen együtt gokartoztunk, a legjobb barátok voltunk, együtt mentünk nyaralni és olyanokról beszélgettünk, hogy milyen lenne, ha egy nap a legjobb csapatnál vezetnénk együtt és a világbajnoki címért küzdenénk. Akkor teljesen irreálisnak tűnt, most meg már hatszoros világbajnok lesz. Őrület!”

“És már közelít minden idők legjobbjához, Michael Schumacherhez is. Észbontó, tényleg, de valóban hihetetlenül jó versenyző, megérdemli a sikert, igazán lenyűgöző” – mondta a német még a verseny előtt.

F1: Rosberg is leborult az “észbontó” Hamilton előtt 1

A volt csapattárs a futam után is méltatta az 5. helyről rajtoló, végül a 2. helyen beérő Hamiltont:

“Hatalmas gratuláció Lewisnak! Láthattuk, micsoda klasszis. A saját kezébe vette a stratégiát, talán jobban is csinálta, mint amit a csapat talált ki, és majdnem be is húzta a futamgyőzelmet. Fenomenális próbálkozás volt. Igazán fantasztikusan vezetett, Valtterivel épp nem bírt, de stílusosan hozta a megérdemelt hatodik bajnoki címet.”

A Hamiltont 2016-ban legyőző Rosberg utódjáról, Bottasról is beszélt, elmondta, szerinte hogyan kerekedhetne az angol fölé a finn 2020-ban:

“Úgy gondolom, hogy Valtteri a szezon elején nagyon jó volt a pszichikai hadviselésben. Megérkezett és megmutatta, hogy ő most már a Valtteri 2.0, nagyon-nagyon erős. Ez működik. Ez a tökéletes módszer: csak önmagadra koncentrálj, mutatkozz a lehető legerősebbnek, hozd az eredményeket! Ez a legjobb módszer, felbosszantani nem érdemes Lewist, mert attól csak erősebb lesz. Ügyesen kell egyensúlyozni.”

“Valtterinek egyszerűen össze kell raknia egy teljes szezont, mert bár vannak pillanatok, amikor nagyon erős és megveri Lewist, Lewis aztán visszavág és futam futam után agyonveri őt. Azt hiszem, a versenytempó volt Valtteri fő problémája, abban kell javulnia. Lewishoz viszonyítva szinte minden futamon kicsinálja a hátsó gumikat, ami nagy gond.”

F1: Rosberg is leborult az “észbontó” Hamilton előtt 2

Forrás: Fotó: Getty Images