Már sötétben, 35 fokos aszfalt- és 30 fokos levegőhőmérséklet mellett zajlott le az idei év tizenötödik időmérő edzése a Marina Bay versenypályán, a 2019-es Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon. A harmadik szabadedzés eredményei alapján a Ferrari tűnt a favoritnak, de egész hétvégén gyors volt a Mercedes is.

A Q1-ben Robert Kubica volt az első, aki a pályára hajtott a Williamsszel. Még az első kört meg sem futották a pilóták, amikor Carlos Sainz erőhiányra panaszkodott a McLarennel. A spanyol végül elment egy mért körre, csakúgy, mint a harmadik szabadedzésen olajszivárgással a bokszba hajtó Danyiil Kvjat a Toro Rossóval és a Racing Pointtal a falat koccoló Sergio Perez. Utóbbi váltóját a sérülés miatt idő előtt ki kellett cserélni, emiatt öt rajthelyes büntetést kapott.

Az első körök után a ferraris Charles Leclerc 6 és 7 tizeddel megelőzte a két Mercedest, akik a közepes gumikon próbálkoztak először. A monacói mögött Max Verstappen volt a leggyorsabb a Red Bull-lal, őket követte Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a Mercedesszel. Sebastian Vettel 9 tizedmásodperccel volt lassabb Leclerc-nél, a hatodik német elé befért Sainz is.

A két Renault sokáig a bokszban maradt, de a kiesés miatt nem kellett aggódniuk. Ellenben az Alfa Romeóval Kimi Räikkönennek, a két haasosnak és a két williamsesnek volt félnivalója. Vettel a Q1-es utolsó roham előtt javított, feljött a második helyre.

A sötétben gyönyörűen szikrázott az autók alja, de ezt a második szakaszban már nem mutathatta meg Danyiil Kvjat (Toro Rosso), Lance Stroll (Racing Point), Romain Grosjean (Haas) és a két Williams-pilóta. Bottas és Hamilton a végén feltették a lágy gumikat, és 7 tizedmásodperccel voltak jobbak Leclerc etalonjánál.

A Q2-ben mindenki a piros oldalfalú lágy gumikkal próbált továbbjutni. Leclerc talált választ a Mercedesek lágy körös tempójára, a monacói 13 századdal előzte meg Hamiltont, de 15 századdal Verstappen sem volt nagyon lemaradva. Bottas 2, Vettel 3,5 tizedmásodpercre volt ekkor.

Räikkönen egy alkalommal keményen odarakta a falhoz Alfa Romeóját, de az eset inkább csak látványos volt.

Az idő lejártával kiesett Perez, a két Alfa Romeo, Pierre Gasly (Toro Rosso) és Kevin Magnussen (Haas). A szakaszt a két Ferrari zárta az élen.

A Q3-as első felfutás után Vettel a hétvége addigi legjobb idejével átvette a vezetést, Leclerc és Verstappen előtt. A két Mercedes csak 1 másodperc hátrányban, a negyedik-ötödik helyen következett. A német még a falat is súrolta a Ferrari bal hátuljával. Bottas komolyat hibázott már az első kanyarkombinációban.

A fináléra mindenki felcsavarta a motorokat és új gumikat tett fel. Végül Leclerc 2 tizeddel megverte Vettelt, aki nem fejezte be az utolsó körét. Hamilton is átugrotta a németet, de a monacóit már nem tudta, így a Ferrari fiatalja pályafutása ötödik pole-pozíciójának örülhetett. Verstappen a negyedik, Bottas az ötödik helyen zárta a kvalifikációt.

15 forduló után Leclerc öt pole-nál jár, amivel immár ő a legeredményesebb időmérős pilóta, Hamilton és Bottas négy-négy kvalifikációt nyert idén.

F1: Váratlan Ferrari-pole Szingapúrban 1

A 2019-es Forma-1-es Szingapúri Nagydíj vasárnap 14.10-kor kezdődik.

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!

Forrás: Fotó: Getty Images