Az altatónak is beillő Francia Nagydíj után a vasárnapi Osztrák Nagydíj valódi izgalmakat hozott, még az első hely sorsa is a pályán, csatában dőlt el, bár a leintést követően még órákat kellett várni, hogy kiderüljön, ki is lett a Red Bull Ring-i futam valódi győztese.

A verseny záró szakaszában a Red Bull-os Max Verstappen beérte, majd meg is előzte a pole-ból indulva vezető Charles Leclerc-t, ám a tavalyi győztes a támadásnál kiterelte a pályáról a Ferrari monacói ifjoncát, a manővert vizsgálat alá is vonták.

Az elmúlt hétvégék finoman szólva is vitatott döntéseit követően nehéz volt megtippelni, mit lépnek majd a versenybírók, az 5 másodperces időbüntetés ugyanúgy elképzelhető volt, mint a végül kihirdetett ítélet, azaz hogy egyszerű, szankciót nem kívánó versenyincidensről volt szó.

A döntés közzétételére több mint három órát kellett várni, ami megint csak nem vetett jó fényt az F1-re és a Nemzetközi Automobil Szövetségre. A versenyigazgató, Michael Masi így magyarázta a hosszú-hosszú várakozást:

“Először is a stewardok meghallgatása csak 6 órakor kezdődött a különböző sajtós kötelezettségek, a versenyzői nyilatkozatok és futam utáni sajtótájékoztató miatt. Maga a meghallgatás körülbelül egy óra volt. A versenybírók ezután tárgyaltak, megvizsgáltak korábbi eseteket, precedenseket, átbeszélték a dolgokat.”

“Mire megírják az ítéletet, ellenőrzik a szöveget, hogy ne legyen benne hiba meg ilyesmik, majd visszahívják a csapatokat, hogy kihirdessék nekik a döntést, hamar összejön ennyi idő. Külső szemlélőként sokkal többnek tűnik ez, mint azoknak, akik odabent ülnek. Szóval egyszerűen ez volt, mindent figyelembe kellett venniük” – idézte a Motorsport.com.

F1: Ezért kellett három óra a Verstappen-ítélethez 1

A kérdésre, hogy lehetséges lenne-e kizárni, hogy a leintést követően változhasson a győztes kiléte, Masi azt mondta, nehéz lenne, ugyanis előfordulhat, hogy a futamot követő műszaki ellenőrzés ad okot ilyesmire.

“A lehető legjobb döntést kell hozni, minden körülményt és tényezőt mérlegelni kell, a lehető legtöbb elérhető információból kell dolgozni.”

A versenyigazgató rámutatott, hogy nem fair párhuzamot vonni más sportágak bíráskodási-ítélkezési gyakorlatával.

“Ez egy ilyen sportág. Itt nem lehet sípszóval mindent megállítani, ítélkezni, aztán folytatni. Törekszünk arra, hogy a dobogón a valódi dobogós helyezettek álljanak, de amikor az utolsó két-három körben történik valami, akkor nincs könnyű dolgunk.”

“Ha a harmadik körben történik valami, és a versenybírók úgy érzik, hogy birtokukban van minden információ, akkor szerintem gyorsan döntenek is, mehet minden tovább.”

Forrás: Fotó: Getty Images