Monacói győzelmének köszönhetően Lewis Hamilton tovább növelte előnyét az egyéni bajnokságban. A futam részletes összefoglalója itt olvasható. Az interjúkat David Coulthard készítette.

Lewis Hamilton, Mercedes (1.): ”Ez volt minden bizonnyal életem legnehezebb versenye, de Niki (Lauda) szelleme végig ott volt velem. Ő mindig meghatározó személy volt a csapaton belül és rengeteget segített abban, hogy most itt tartsunk. Most biztos lenéz ránk fentről és megemeli a sapkáját. A verseny alatt végig nagyon összpontosítanom kellett, és az járt a fejemben, hogy őt büszkévé tegyem. Ez volt a célom egész héten, és ezen fogunk dolgozni egész évben.”

“Ennyire kopott gumikon nem mentem a 2007-es sanghaji futam óta, akkor a McLaren tartott kint hosszú időn keresztül. A lényeg, hogy az időjárás nagyon jó volt, a közönség pedig, mint mindig, most is fantasztikus volt.”

“Nem szerettem volna kereket cserélni. Pár évvel ezelőtt, mikor vezettem a versenyt és kiálltam, az a győzelembe került. Éppen ezért most szó sem lehetett hasonlóról, csak akkor, ha összetöröm az autót. Őszintén szólva csak mentem körbe-körbe és lehetett látni, hogy mennyire alulkormányzott volt az autóm. Egyértelmű, hogy nem a jó gumit választottuk. Látszik a hátsó gumin is, ahol érintettem vele a korlátot, hogy mennyire kopott. A csapat ismét hihetetlen munkát végzett, rendkívüli eredményeket értünk el ezalatt a hat verseny alatt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek ennek, és hogy az ezüst csillag még fényesebben ragyoghat.”

“A Maxszal történő találkozás kicsit húzós volt. Későn vetődött be mellém. Szerencsére megláttam őt az utolsó pillanatban, de úgy tűnt, hogy nem is igazán volt még mellettem. Talán az ő első szárnya az én hátsó szárnyammal volt egyvonalban, igazán nem is volt mellettem. Csak egy enyhe koccanás, ennyi volt az egész. Sokkal jobban féltem attól, hogy a gumik nem fogják kibírni a végéig.”

Sebastian Vettel, Ferrari (2.): “Egyértelműen nehéz verseny volt. Monacóban bármi megtörténhet, és ma volt is pár érdekes esemény. Nagyon jól sikerült a kerékcserém, ugyanakkor Max kerékcseréje elképesztően gyors lehetett. Láttam, ahogy a bokszutcában össze is értek (Bottasszal – a szerk.). Megláttam a lehetőséget a dologban, aztán Valtteri defektje is kedvezett nekünk, noha nem így szerettem volna megelőzni őt. Innentől kezdve csak tartottam a pozícióm. Max büntetése miatt a megfelelő távolságban kellett maradnom. Nehéz volt nem versenybe bocsátkozni a többiekkel, de volt egy kis problémám a hátsó gumikkal, így nem erőltettem. Nekem nem volt gondom a szemcsésedéssel, de ha jól tudom Lewis és Max is rosszabb helyzetben volt nálam. Az enyémek nem melegedtek túl.”

“Nagyszerű eredményt értünk el. Tudjuk, milyen sokat kell még dolgoznunk és mit kell jobban csináljunk. Sajnos nem vagyunk elég gyorsak, hogy versenyben legyünk ezekkel a srácokkal. Jobb lett volna, ha nyerni tudunk, de gratulálok Lewisnak! Niki biztos nagyon boldog lett volna ma, de ő mindig itt lesz velünk. Nagyon fog hiányozni, hisz ő a múltban és a jövőben is egy ikonja lesz a sportnak. Sokat gondolok a családjára és rá is.”

Valtteri Bottas (3.) – Mercedes: “Nagyon csalódott vagyok az egész hétvégét tekintve. A sebességünk megvolt, jól is éreztem magam az autóban. Nagyon kicsi volt a különbség tegnap, de így is megnehezítette a mai versenyt. Egyszerre álltunk ki kerékcserére Lewisszal, ezért vesztettem egy kis időt a bokszban. Aztán Max utolért a bokszutcában, de nem hagyott elég helyet, hogy elmenjek mellette. Kaptam egy defektet és emiatt beragadtam a többi autó mögé. Innentől kezdve igazi vasárnapi sétakocsikázás volt a futam.”

Forrás: Fotó: Europress, Getty Images