A harmadik sorból rajtolhat a Red Bull párosa a 2019-es Forma-1-es Kínai Nagydíjon, a sportág ezredik versenyén. Max Verstappen az ötödik, Pierre Gasly a hatodik helyet szerezte meg a Valtteri Bottas sikerével végződő kvalifikáción.

Verstappen azonban nagyon nem elégedett az eredménnyel. A Red Bull hollandja az időmérő harmadik szakaszában csak egy mért kört tudott futni, mivel a másodikra már nem tudott idejében odaérni. Azért, hogy mindenki tiszta levegőben autózhasson, a forgalom erősen feltorlódott, és Verstappen nem számított arra, hogy lesznek olyan pilóták, akik elmennek mellette, és nem várják ki sorukat.

“Vártam a soromra, és hirtelen elment mellettem Vettel és a két Renault” – mondta Verstappen. “Elrontották az előkészületemet. Van egy íratlan szabály, hogy megvárjuk, míg a másik elindul. Hát legyen, ezek után én is elrontom majd az időmérőjüket!” – mondta bosszúsan.

“Jobbak is lehettünk volna ennél. Az autó versenyképesnek tűnik, érdekes vasárnap elé nézünk” – mondta Verstappen, akinek a véleményét Christian Horner is alátámasztotta. “Max jó helyen állt, de Sebastian megelőzte, így le kellett maradnia, hogy ne a légörvényben autózzon. Ám a Renault-k is elmentek mellette, így újra vissza kellett vennie, és sajnos lejárt az idő, nem ért időben a célvonalig.”

“Kár érte, mert akár a második sor is meglehetett volna. Az azt megelőző két szakaszban ez sikerült is. Keményebben kell holnap versenyeznünk” – ösztökélte csapatát Horner, aki nem felejtette el megdicsérni az idei legjobb időmérője után Pierre Gasly-t. “Szép teljesítmény Pierre-től, bejutott a Q3-ba. Sajnos ő is fennakadt a sor végén, és mivel mindenki visszavett, ő sem kapott esélyt a javításra.”