Mindig megcsodálom a Mercedes-Benz dizájnereinek egyik legszebbre rajzolt formájaként a legutolsó CLS nagyvonalú íveit. Az újlipótvárosi járdán sétálva most éppen könnyű helyzetben vagyok, nem moccan a kupé, hosszan gyönyörködhetek a kaszniban, amint feléje lépkedek. Éppen a zebrán parkol előttem, keresztben.
Az első gondolatom ilyen viselkedést látva jellemzően az, hogy hívom a köztereseket. Sosem tettem meg. A második, hogy vajon mi lenne méltóbb büntetés a gyalogosokat és a legalapvetőbb közlekedési szabályokat ennyire pökhendi módon kezelő tulajdonos irányába. A kerékbilincs, hogy itt ácsorogjon az ember a kocsija mellett a leszerelést várva, közszemlén? De akkor továbbra is kerülgethetik a gyalogosok és az autósok, mindkettő akár balesetveszélyes helyzetet is eredményezhet. Vagy inkább szállítsák el az autót, taxizgasson érte a sofőr a külvárosi Kozma utcai telephelyre?
Amikor pár perc múlva már visszafelé sétálok, ott virított rajta egy kék Mikulás-csomag. Nyilván nem nyúltam hozzá és nem bontottam ki, valószínűleg a díjfizetés nélküli parkolásért járó pár ezer forintos szerény büntetésnél súlyosabb bírság lapult benne, rossz helyre parkolásért akár 50 ezer forintos csekk is járhat.

Tíz másodpercre sem állunk le így (Kép: Vezess)
Ezt a Mercedest nem szállították el és nem bilincselték le, de a Vezess kikérte a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságtól (FÖRI) az elmúlt időszak intézkedéseinek a számát.
Kevesebb autó tűnik el
Összesen 2556 darab járművet emeltek fel a köznyelvben lopósautónak hívott tehergépkocsijuk platójára, majd szállítottak el a FÖRI munkatársai 2025-ben. Ez jelentős, 22,9százalékos csökkenés, ráadásul az elmúlt évek legalacsonyabb száma. Fontos megjegyezni, hogy a budapesti közteresek statisztikája „a teljes és az 50 százalékos” elszállításokat rögzíti, utóbbi azt az esetet jelenti, amikor már intézkedés közben megérkezik szabálytalanul hátrahagyott autójához a tulajdonosa, és valamivel kevesebbet kel fizetnie.
| Járműelszállítások száma | |
| 2025 | 2556 |
| 2024 | 3314 |
| 2022 | 3129 |
| 2023 | 3532 |
| 2021 | 2252 |
| 2020 | 1769 |
„Megállni, illetve Várakozni tilos táblák hatálya alatt, valamint rakodóhelyen jogosulatlanul történő parkolás” – válaszolja Diós Dávid szolgálati igazgatóhelyettes arra a kérdésünkre, hogy jellemzően milyen esetekben szállítják el az autókat a FÖRI közteresei.

Természetesen nem csak Mercedesek és BMW-k gazdái állnak rossz helyre (Kép: Vezess)
A szabálytalankodók által ilyenkor fizetendő összeget egy minisztériumi rendelet szerint az adott település lakosságszáma és az elfuvarozandó jármű kategóriája határozza meg.
Budapesten az elszállított személyautóknál a kötelezően fizetendő ún. szállítási költség 20 000 forint (vagy az 50 százaléka). Jellemzően ez a kisebb összeg, ugyanis az intézkedő közterület-felügyelők általában távolléti helyszíni bírságot is kiszabnak, aminek ugyan 6500 forint az alsó határa, de gyakoribb a 65 ezres felső határhoz közeli összeg. De itt még nincs vége, akinek elvitték az autóját annak a telephely „szolgáltatásáért” is fizetni kell, az első perctől 1200 forintos napidíjat.

Sok autót visznek el a Városligetből (Kép: Vezess)
Az autósok által befizetett összegek kétfelé mennek tovább: a helyszíni bírságok a központi költségvetésbe folynak be, az elszállítás, tárolás, őrzés bevételei pedig a fővárosi önkormányzathoz.
A FÖRI-nek mindösszesen két darab szállító járműve van, ezek 0-24 órában dolgoznak. A platóra felrakott személyautókat a X. kerületi Kozma utca 5/C-be fuvarozzák, itt lehet átvenni fizetés után.
A rutinos autósok is fennakadhatnak egy csapdán
Ráadásul úgy, hogy mindent pontosan ugyanúgy tesznek, mint éveken át korábban. Egy gyorsan terjedő közlekedésszabályozási jelenség a magyarázat.

Kép: Vezess
Budapesten a VI., a VII., a VIII., a IX. és XIV. kerületből szállították el a legtöbb járművet tavaly. „A leggyakrabban a Nagykörútról, az Andrássy útról, a Baross utcából, az Állatkerti körútról, a Bajcsy Zsilinszky útról kerül sor forgalmat akadályozó, szabálytalan gépjármű elszállítására” – sorolja a FÖRI igazgatóhelyettese.
Egyesek elhajtanak a kerékbilinccsel
Kerékbilincsből is kevesebbet szereltek fel tavaly a fővárosban, összesen 3160 alkalommal, ebből 73 esetben végül 50 százalékos büntetés lett, mert megérkezett a szabálytalankodó autós.
| Kerékbilincselések száma | |
| 2025 | 3160 |
| 2024 | 3314 |
| 2022 | 3129 |
| 2023 | 3532 |
| 2021 | 2252 |
| 2020 | 1769 |
A kerékbilincs levételéért 11 500 forintot kell fizetni, viszont ezen felül egyéb büntetések is lehetnek az autós által elkövetett hiba miatt. Érvényes parkolási díj hiányában például az adott területhez igazított összeget kell még utólagos pótdíjként fizetni, ez ma Budapesten jellemzően 6000-12 000 forint között mozog.
Mit engedhet meg magának a közterület-felügyelő?
Megállhat két zebrán egyszerre a közterület-felügyelő kocsija, ráadásul pont szemben az egyirányú utca forgalmával? Lebilincselhet egy autót, amely eltakarhatja a zebrára lelépő gyerekeket? Válaszok.

Kép: Vezess
Azzal kezdtem a cikket, hogy milyen reflexek indulnak be egy gyalogosban az előtte lévő zebrára parkolt autóval kapcsolatban. A nyilvánvaló bosszankodás mellett a FÖRI statisztikái szerint léteznek erőteljesebb lépések is a másik oldalon, például azoknál, akiknek lebilincselték az autójukat.
Tavaly kétszer, 2024-ben tízszer, míg 2023-ban négyszer fordult elő, hogy egyszerűen eltűnt a lebilincselt jármű a FÖRI tulajdonában álló bilinccsel együtt, avagy megrongálta azt.
Minden ilyen esetben feljelenti a jármű üzemben tartóját a rendészeti igazgatóság, majd a rendőrség „folytatja le a szükséges eljárást, és a körülményektől függően minősíti az esetet” Diós Dávid igazgatóhelyettes szerint.

