Nemrég már írtunk arról, hogy a négyből három amerikai Forma-1-es nagydíj jövője igen bizonytalan, 2021-re előfordulhat, hogy csak Kanada marad a naptárban.

Mexikóban az új elnök, Andres Manuel Lopez Obrador a Forma-1-es futam évi 20 millió dolláros támogatását tervezi megvonni, a pénzt egy másik projekt, a turizmust fellendíteni szánt “Maya Train” vasútvonal kiépítésére fordítaná.

A mexikóvárosi Forma-1-es szervezők emiatt nem is tudták a kitűzött határidőig rendezni a 2019-en túli hosszabbítás kérdését, ám közleményükben reményüknek adtak hangot, hogy még sikerülhet tető alá hozni az Hermanos Rodriguez pályára 2015-ben visszatért verseny.

“Az időpont megtartására szóló határidő lejárta miatt szeretnénk jelezni, hogy szervezők elveszítették a Forma-1-es Mexikói Nagydíj 2020-as naptárban való szereplés jogát. Ugyanakkor a tárgyalások továbbra is folynak mind az F1, mint az ország illetékes hatóságainak képviselőivel, keressük az alternatívákat, hogy Mexikóban tarthassuk a futamot” – közölték a szervezők, hozzátéve, hogy bármilyen további hír csakis tőlük tekinthető hitelesnek.

A “szomszédban”, texasi Austinban is határidőt késtek le, igaz, ott a szervezők az államnak nem adtak le időben egy, a verseny megtartásához szükséges dokumentumot, így az Amerikai Nagydíj támogatása elvileg nem folyósítható 2020-ra. Erről az elmúlt két hétben nem érkezett újabb hír.

2020-ra Mexikón és az USA-n, pontosabban Austinon kívül a Spanyol Nagydíjnak (Barcelona), a Brit Nagydíjnak (Silverstone), a Német Nagydíjnak (Hockenheim) és az Olasz Nagydíjnak (Monza) sincs szerződése – rossz esetben igen foghíjas lehet a jövő évi naptár.

Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey nemrég arról beszélt New York-i tőzsdei elemzőknek, hogy a naptárhelyzet miatt nincs ok az aggodalomra:

“Vannak szerződések, melyekben 2019 az utolsó év, így vagy új szerződést kell kötnünk, vagy búcsút kell intenünk egymásnak, de nincs ebben semmi különleges, ugyanez állt a tavalyi évben is. Több szerződést is meghosszabbítottunk tavaly, ahogy az azt megelőző évben is. Minden eset más és más.”

Forrás: Fotó: Europress
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Forma-1 Mexikói Nagydíj Sport