Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy szponzorendezvényen fogalmazott úgy, amit akár úgy is lehetett érteni, hogy gondban lehet a csapat a jövő évi új motorral.

“Jó heteink voltak a szélcsatornában. A motort illetően viszont volt egy kis bökkenő, eredetileg többet vártunk az új koncepciótól” – mondta Wolff, amit sokan úgy értelmeztek, hogy máris veszélyben a jövő évi bajnoki cím.

Persze szó sincs erről. “Ezt egy kicsit félreértették” – fogalmazott Aldo Costa. “Amikor egy új koncepciójú, vadonatúj motor kerül a tesztpadra, lehetnek olyan dolgok, amik nem működnek. De nincs semmi drámai.”

Costa szerint jövőre a Red Bull-lal is számolni kell majd. “A Ferrari természetesen ott lesz, hogy küzdjön velünk, de én a Red Bull-lal is számolok. Mindig jókat mondanak a Honda-motorról, és Verstappen is nagy tehetség.”

“Gyors, de a kiegyensúlyozottságán még javítania kell, hogy olyan nyerő fegyver legyen, mint amilyen Hamilton.”