Robert Kubica még 2011 februárjában szenvedett súlyos ralibalesetet, melyben kis híján elveszítette a jobb karját. A lengyel tavaly tért vissza az F1-be, a Renault-val, majd a Williamsszel tesztelt, végül 2018-ra az utóbbi csapat tesztpilótája lett. A 34 éves versenyző 2019-ben már újra ott lesz a rajtrácson, miután a Williams állandó ülést ajánlott neki. Nyolc év kihagyás nem kevés, de Kubica azt mondja, nem fél, nem aggódik:

“Sok versenytapasztalatom van, főleg az F1-ből, hiszen öt szezonban versenyeztem. Pontosan tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki F1-es élversenyző legyen, szóval nem félek, tudom, hogy mennyi munkát és elszántságot kíván a dolog, de készen állok” – mondta.

“Műszaki és vezetéstechnikai szempontból pedig ott lesz a téli teszt, szóval bőven lesz idő felkészülni, mire eljutunk Ausztráliáig” – utalt arra, hogy a 2019-es autók egészen mások, mint amikkel annak idején versenyzett. “És 2019-ben (az új aerodinamikai szabályok miatt) mindannyian a nulláról indulunk, ezért sem aggaszt, hogy nyolc évig távol voltam.”

“Éveken keresztül azt hallottam, hogy az emberek nem hitték, hogy képes leszek (vezetni). Menedzserek, csapatfőnökök – és ha csapatfőnök lennék, nekem is lennének kétségeim. Pontosan ezért is mondtam Claire Williamsnek idén, hogy csakis akkor csináljuk ezt, ha nincsenek kétségei. Nekem is biztosnak kell lennem magamban, de ezért is vagyok itt.”

A 2006-tól 2009-ig a BMW Saubernél, 2010-ben a Renault-nál vezető Kubica csapattársa jövőre a Mercedes-nevelt Forma-2-es bajnok George Russell lesz a grove-i csapatnál.