2015-17 között a McLarennél számtalanszor hangoztatták, hogy ők Wokingban a mezőny egyik legjobb kasztniját építették, és a Honda rossz motorja miatt vannak a mezőny végében. Az angol csapat 2018-ra a Renault erőforrására váltott, ám az első pár futam biztató eredményei után visszacsúsztak a gödör aljára, nem hogy előre-, hanem visszaléptek, mostanra már a Williams sereghajtói pozícióját “fenyegetik”.

A McLaren vezére, Zak Brown most már nem is próbál jó képet vágni a dologhoz, beismerte a nyilvánvalót:

“Úgy gondolom, hogy a többi csapat képes volt nálunk gyorsabban fejleszteni. Úgy nézhet ki, hogy visszafelé haladunk, de a valós helyzet inkább az, hogy mindenki más lépett előre – persze a Forma-1-ben ha nem haladsz előre, akkor az máris visszalépés.”

“Tudtuk, hogy Spa és Monza lesz az autó legrosszabb terepe, és így is lett. Nem adjuk fel a fejlesztést, megyünk tovább, mert szeretnénk látni, hogy a most azonosított hibák tanulságait fel tudjuk-e használni 2019-re. Dolgozunk tovább az autón, de sajnos egy egészen pocsék versenyautót építettünk az idei évre, amely nem igazán reagál a változtatásokra, ez is mutatja, hogy tényleg nincs jó versenyjárgányunk.”

McLaren: Pocsék versenyautót gyártottunk! 1

Bár a pályák tekintetében a legrosszabbakon már talán túl van a csapat, Brown azt mondja, az idény utolsó harmadában sem érdemes sok jót várni tőlük:

“Sajnos ezután is hasonló eredményekre számítok, talán egy kicsit jobbakra a pályáktól függően. De nem számítok semmilyen csodára.”

Négy év mclarenes küszködés után 2018 végén Fernando Alonso el is hagyja a Forma-1-et, és idei csapattársát, Stoffel Vandoorne-t is félreállítják, az egykor szebb napokat látott wokingi alakulat 2019-től Carlos Sainzcal és saját neveltjükkel, az újonc Lando Norrisszal áll majd rajthoz.