A nyári szünetben Daniel Ricciardo nagy meglepetésre bejelentette, hogy az idény végén elhagyja a Red Bullt, hogy 2019-től a Renault gyári csapatánál folytassa pályafutását. Az ausztrál pilóta azt mondta, új kihívásra, környezetváltozásra volt szüksége, a Renault-nál pedig meglesz ez, hiszen közösen igyekeznek majd a bajnoki szintig építeni a csapatot.

Bár a Red Bullnál továbbra is hitetlenkedve állnak Ricciardo döntése előtt, és úgy vélik, mellényúlt a versenyző, a 2013-ra a McLarentől hasonló okokból a Mercedeshez szerződött Lewis Hamilton nagyon is megérti az ausztrált:

“Örülök a lépésének. Mindig bátor dolog a várttól eltérő döntést hozni, tudva, hogy mindenkinek meglesz majd róla a véleménye, és főleg, hogy az idény közepén, a következő évről még nem sokat tudva tette meg. Izgalmas időszak jön számára. Sok ember fél a változástól, az eltérőtől, ezért egy helyben maradnak az életben, még ha nem is boldogok, csak elvannak. Frankó, hogy Daniel hozzám hasonlóan szeretne másik szintre lépni, valami újjal próbálkozni, újat tanulni, mer kockáztatni, akár jól alakuljon, akár nem” – mondta a négyszeres világbajnok, aki, mint mostanra egyértelműen kiderült, jó lóra tett a csapatváltással annak idején.

A Force Indiá-s Sergio Perez is véleményezte Ricciardo átigazolását, a mexikói, aki korábban három évet töltött az immár a Renault-nál versenyző Nico Hülkenberg mellett, azt is elmondta, hogy az ausztrál kemény csapattársra számíthat.

“Érdekes manőver Ricciardóé. Szerintem az, hogy egy olyan pilóta, mint ő, a középmezőnybe igazol, azt mutatja, milyen erős is most a középmezőny. Ha a dolgok hasonlóan alakulnak jövőre is, mint idén, és megint olyan szoros lesz a középmezőny, akkor sok élvezetes csatára számíthat.”

“Azt is érdekes lesz látni, mit tud Hülkenberg mellett, ugyanis szerintem egyáltalán nem lesz könnyű dolga!”

Forrás: Fotó: Europress