A McLaren és a Honda – a frusztrációját nem nagyon titkoló Fernando Alonsóval együtt – három évet küszködött végig az F1-ben 2015 és 2017 között, mielőtt tavaly év végén búcsút intettek egymásnak. Az F1-csapat és a motorgyártó tavaly az IndyCarban is együttműködött Alonso Indy 500-as kalandjánál, ám a spanyolt ott is cserben hagyta a japánok motorja, győzelemre is esélyes helyzetből esett ki az erőforrás hibája miatt.

Alonso az idei évre végképp kiábrándult az F1-ből, 2018 végén távozik a sorozatból, és komoly esély van rá, hogy 2019-re visszatérjen az IndyCarba, méghozzá teljes idényre. A McLaren segíti ebben a spanyolt, ám úgy hírlik, az előzmények miatt inkább Chevrolet-motort szeretnének a projekthez, ugyanakkor Alonso ősszel az Andretti Autosport Honda-motoros autójával tesztel és a japán gyártó nem tart haragot, szívesen dolgoznának vele újra jövőre is.

Az IndyCar-motorprogram (Honda Performance Developments) főnöke, Art St Cyr így beszélt:

“Fernando Alonso generációja egyik legjobb versenyzője, és nagyon élveztük a közös munkát vele a 2017-es Indy 500-on. Bizonyította, hogy rögtön versenyképes tud lenni, nagyszerű lenne az IndyCar számára, ha az F1 után itt kezdene teljes programot. Alonso bármelyik csapat és (motor)gyártó számára nagy érték lenne.”

A Honda nem zárta ki, hogy Alonso mclarenes IndyCar-projektjének szállítson jövőre, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy jó néhány szerződést már megkötöttek 2019-re és a kapacitásuk határán járnak.

“Folynak a tárgyalások több jelenlegi és potenciális csapattal is 2019-ről” – mondta St Cyr.