A Forma-1 gumiszállítója, a Pirelli az idei Kínai Nagydíjon kísérletezett: első ízben szállított nem egymást követő lágyságú gumikat. Sanghajban bejött az újítás, hat pilótánál is felbukkant mindhárom keverék a verseny alatt, például a győztes Daniel Ricciardo is az ultralágy, lágy és közepes kombinációjával nyert.

A versenyzők visszajelzései alapján a Pirelli későbbi futamokra is ígért hasonló kínálatot, ám az átfutási idők miatt Hockenheimre lehetett összehozni a dolgot. Az olasz gyártó bízik benne, hogy újra a gumistratégiák sokszínűségéhez vezet majd a közepes, lágy, ultralágy kiosztás.

“Németország egy kicsit ismeretlen terület lesz, hiszen 2016 óta nem volt ott verseny, azóta pedig sokat változtak az autók és persze a gumikínálat is, míg a Hockenheimring alapvetően ugyanaz maradt” – kezdte a Pirelli motorsportfőnöke, Mario Isola.

“Ezúttal újra úgy döntöttünk, hogy átugrunk egy fokozatot a gumikkal, hogy nagyjából egyenlő teljesítménykülönbség legyen a keverékek között. Kínában ez nagyszerű versenyt eredményezett, érdekes stratégiai következményekkel, remélhetőleg most is így lesz! A szabadedzésen gyűjtött adatok most különösen fontosak lesznek, hiszen a csapatoknak újra meg kell ismerkedniük a pályával, rá kell jönniük, hogyan használhatják legjobban a keverékeket.”

A Pirelli szerint a hockenheimi, viszonylag sima aszfalt miatt a kopás nem lesz jelentős tényező, és inkább a hátsók állapota határozza majd meg a cserék időzítését.

A gumiszállító az eddig ismertetett tervek szerint Hockenheim után a jövő heti Magyar Nagydíjra, majd Szingapúrba és Japánba visz majd fokozatkihagyásos kínálatot.

Forrás: Fotó: Pirelli