Napsütéses, 23 fokos levegő-, és 47 fokos aszfalthőmérséklet mellett várhatták a pilóták a 2018-as F1-es Osztrák Nagydíj rajtját a Red Bull Ringen.

A képre kattintva galéria nyílik!

Három pilóta az időmérőn megszerzett pozíciójához képest rosszabb helyről indult. Sebastian Vettel 3 rajthelyes büntetést kapott az időmérő után Carlos Sainz feltartásáért, míg Charles Leclerc és Brendon Hartley-t az autójukkal kapcsolatos szerelések miatt sorolták hátra. A Sauber pilótája váltócseréért 5 hellyel hátrébbról indult, míg a Toro Rosso versenyzője a motorkomponensek cseréje miatt a rajtrács végére került, mely nem volt teljes. Fernando Alonso ugyanis a bokszutcából vághatott neki a futamnak, miután a parc fermé szabályok megsértésével kicserélték az első szárnyát és a fékenergia-visszanyerő rendszerét.

Az első sorból a két Mercedes, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását. Mögöttük sorrendben Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Romain Grosjean, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen állhatott fel a rajtrács elejére.

A hivatalos gumiszállító Pirelli erre a hétvégére a lágy (sárga oldalfalú), a szuperlágy (piros) és az ultralágy (lila) gumikat hozta el. Javaslatuk szerint az egy kiállásos stratégia tűnt a leggyorsabbnak, lágy gumit feltéve az utolsó etapra. Az ultralágyas kezdésnél a 18. és a 28. kör közé becsülték a kiállásokat, míg a szuperlágy gumiknál a 28. és 38. kör közé a 71 körös versenyen.

Az élmezőny többsége az ultralágy gumikon indult, a Red Bull és a Mercedes versenyzői szuperlágyakon kezdték a versenyt. A top10-en kívül Lance Stroll ultralágyon, Marcus Ericcson pedig a sárga oldalú lágy gumikon indult, a többiek az itteni középső, szuperlágy keveréken rajtoltak.

A rajt után úgy tűnt, hogy a Mercedes sima kettős győzelmet arathat az Osztrák Nagydíjon, de az események végül teljesen másképp alakultak. A rajt után Lewis Hamilton átvette az első helyet Valtteri Bottastól egy óriási tolakodás után, a harmadik helyre Max Verstappen lépett előre.

A sorrend Hamilton, Bottas, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo, Vettel volt a 14. körig, amikor Bottas alatt váltóhiba miatt megállt a Mercedes. Ez a vártnál is nagyobb bajba sodorta csapatát: virtuális biztonsági autós szakaszt rendeltek el, az élmezőnyből pedig mindenki kiállt kereket cserélni – Hamilton kivételével.

Ezzel a bakival virtuálisan azonnal el is bukta a vezetést Hamilton, aki a kerékcseréje után a szombati időmérőn kissé túl keményen háromhelyes rajtbüntetéssel sújtott Vettel elé tért vissza a pályára.

Ezután jött a gumidráma: a lágy gumik a vártnál sokkal hamarabb megadták magukat Ricciardo és Hamilton autóján is, mindketten második kerékcserére kényszerültek, míg a mezőny elején Verstappen, Räikkönen és Vettel kényelmesen autókáztak a cél felé.

De ezzel nem volt vége a drámák sorának: előbb Ricciardo alatt robbant le a Red Bull, így kiállt a negyedik helyről Hamilton elől, de a másik Mercedes sem menekült meg: nyolc körrel a leintés előtt Hamiltonnak is félre kellett állnia műszaki hiba miatt.

Az utolsó körökben egyre fogyott ugyan Verstappen előnye, de a holland kitartott, és a rengeteg holland szurkoló előtt megnyerte az Osztrák Nagydíjat. Räikkönen lett a második, Vettel a harmadik, aki ezzel visszavette a vezetést összetettben Hamiltontól.

Romain Grosjeannál megtört a jég, egy negyedik hellyel szerezte meg idei első pontjait, mögötte csapattársa, Kevin Magnussen ért célba. A további sorrend Perez, Ocon, Alonso, Leclerc, Ericsson volt – a két sauberes az utolsó pillanatban cserélt helyet.

Az alábbiakban a futam részletes krónikája olvasható.

 Óriásit rajtolt Kimi Räikkönen, aki egy ideig fenyegette az előle induló Mercedeseket, megzavarva ezzel Valtteri Bottast, aki így elvesztette a vezetést Lewis Hamiltonnal szemben. Räikkönen aztán szélesre sodródott a hármas kanyarban, így visszaelőzte Bottas, valamint Max Verstappen is elment mellette kör végén. A rajton Sebastian Vettel is rajtavesztett, elment mellette Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen is, de néhány körön belül visszakapaszkodott a hatodik helyre Ricciardo mögé.Nagyobb gond nem volt a rajtnál hátul sem, Stoffel Vandoorne autóján kellett első szárnyat cserélni az első kör végén.

A rajt utáni körökben Charles Leclerc sodródott ki nagy tempóval a kavicságyba, de vissza tudott jönni a pályára.

A nyolcadik kör végére kissé megléptek az élen álló Ezüstnyilak, a harmadik Verstappen már három másodperccel Bottas mögött volt. Räikkönennek eközben Ricciardo támadásainak állt ellen, miközben Vettel is utolérte a párost.

A legjobbak mögött Romain Grosjean, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg és Esteban Ocon osztozott a pontszerző helyeken, egészen a 12. körig, amikor is Hülkenberg Renault-ja látványosan elfüstölt a célegyenesben. Így Sergio Perez örökölte meg az utolsó pontszerző helyet.

A 14. körben az élmezőnyt is utolérte a dráma, Valtteri Bottas váltója megadta magát, így kiesett a tavalyi Osztrák Nagydíj győztese. Virtuális biztonsági autós időszak lépett hatályba a rossz helyen álló Mercedes miatt. Ez új lehetőséget nyitott a stratégiában, többek között mindkét Red Bull és Ferrari kiállt kereket cserélni, mindannyian lágyakat kaptak. Hamilton eközben kinn maradt a pályán.

A nagycsapatokon kívül a bokszkiállások után Magnussen, Perez, Grosjean, Ocon és Sainz állt a pontszerző helyeken, de Magnussen és Perez ekkor még nem voltak kinn kereket cserélni.

Az új gumikon a 13 másodpercre nőtt hátrányt a Verstappen – Räikkönen – Ricciardo – Vettel kvartett azonnal elkezdte ledolgozni. A 20. körben aztán Ricciardo megelőzte Räikkönent, aki az első kör után ismét elfékezte a hármas kanyart. Az ausztrál ezután meg is futotta a leggyorsabb kört. Hamilton és Vettel között ekkor elindult egy virtuális csata, a brit igyekezett kiautózni egy bokszkiállásnyi különbséget a német előtt, hogy kerékcseréje után megelőzze.

A 25. körben végül Hamilton is kiállt, sikerült Vettel elé kijönnie. A többiekkel együtt lágyon folytatta a versenyt, így az első öt helyen a Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Hamilton, Vettel sorrend alakult ki.

32 kör után Max Verstappen kényelmesen, 5 másodperccel vezetett csapattársa előtt, Ricciardo mögött azonban Räikkönen, Hamilton és Vettel 4 másodpercen belül érkeztek, akinek a gumijaival is meg kellett küzdenie, hatalmas “sebek” voltak találhatóak a bal hátsó lágy gumin.

A 38. körben Ricciardo mellett elment Räikkönen, nem is várt tovább az ausztrál, kiállt a bokszba szuperlágy gumikért. Egy körrel később a másik Ferrari is javított, Vettel Hamilton mellett ment el egy parádés mozdulattal. A brit nem nyugodt, egyenesen a főmérnök James Allisonnak kell nyugtatnia a négyszeres bajnokot.

47 kör elteltével Verstappen 7 másodperccel vezetett Räikkönen előtt, utánuk Vettel, Hamilton, Ricciardo, Grosjean, Magnussen, Ocon, Perez és Pierre Gasly állt pontszerző helyen. Közben a Mercedes gumijain is jelentkeztek hasonló problémák, mint korábban Ricciardónál.

Hamiltonnak ki kellett állnia az 52. körben szuperlágyakért, pont befért még elé Daniel Ricciardo. 22 másodpercre vannak a dobogótól. Egy körrel később ismét drámai fordulat következett, Ricciardo autója adta meg magát a pilóta 29. születésnapján. Közben Räikkönen lassan lopakodik előre, már csak 5 másodperc a lemaradása Verstappennel szemben.

15 körrel a verseny vége előtt Brendon Hartley vánszorgott a pályán, fel kellett adnia a futamot a Honda-motor hibája miatt. Ricciardo kiesése miatt a 17. helyről induló Leclerc örökölte meg az utolsó pontszerző helyet.

10 körrel a versenyleintése előtt Räikkönen lemaradása már csak 3,7 másodperc volt. Helyet cserélt a két Force India, Perez elment Ocon mellett, továbbá Fernando Alonso megelőzte Leclercet, így övé az utolsó pontszerző hely.

Egészen 2 körig, amikor Leiws Hamilton is kiesett! A brit erőt vesztett, és leállította Mercedesét a pálya szélén. Nulla ponttal térhetnek haza az Ezüstnyilak.

5 körrel a vége előtt komoly csaták alakultak ki. Elől Räikkönen üldözte Verstappent, míg a nyolcadik hely környékén Alonso, Gasly, Leclerc és Marcus Ericcson küzdött a pontokért.

Végül Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat a Red Bull Ringen, megelőzve Kimi Räikkönent és Sebastian Vettelt. A hollandnak ez a negyedik győzelme pályafutása során, idén ez az első neki. Sebastian Vettel harmadik helyével ismét vezeti 1 ponttal a bajnokságot Hamilton előtt, Räikkönen pedig feljött a harmadik helyre.

A hivatalos végeredmény:

Az egyéni és konstruktőri bajnokság állása:

1. Sebastian Vettel 146 pt
2. Lewis Hamilton 145 pt
3. Kimi Räikkönen 101 pt
4. Daniel Ricciardo 96 pt
5. Max Verstappen 93 pt
6. Valtteri Bottas 92 pt

1. Ferrari 247 pt
2. Mercedes 237 pt
3. Red Bull 189 pt
4. Renault 62 pt
5. Haas 49 pt
6. McLaren 44 pt

Forrás: Fotó: Europress