A Red Bull ma hivatalosan is bejelentette, amit jó ideje sejteni lehetett: a szezon végén, 12 év közös munka után elbúcsúznak majd a Renault-tól, hogy 2019-től új motorszállítóval, a Hondával folytassák.

Bár a japán gyártó 2015-17-ben csúnyán leszerepelt a McLaren kizárólagos partnereként – igaz, a wokingiak idei éve azt sejteti, hogy nem csak a Hondával volt a probléma –, idén a Toro Rosso szállítójaként már biztatóbban teljesítenek, jövőre pedig a minimális cél az, hogy megőrizzék a Red Bull idei, futamgyőzelmekre jó formáját.

“A Red Bull az egyik élcsapat. Több bajnoki címet nyertek, és már idén is nyertek pár futamot. Az is világos, hogy nagyon jó kasztnijuk van, így nekünk is jobb esélyünk lesz futamokat nyerni velük. Ez további motivációt jelent a Honda dolgozói számára, persze hatalmas nyomással és felelősséggel is jár majd. De a Honda lényegéhez tartozik, hogy nagyon magasra célzunk, szerintem épp ez teszi a Hondát a Hondává” – magyarázta a japánok F1-es főnöke, Jamamoto Maszasi.

“Kiindulásként nem szeretnénk, ha a Red Bull teljesítménye az idei szint alá menne (a Honda-motorral), a célunk persze az, hogy felülmúljuk azt, még jobban teljesítsünk, mint idén. Magas elvárásoknak kell majd megfelelnünk, de érezzük a tiszteletet a Red Bull irányából. Mindent beleadunk a jövő évi fejlesztésekbe.”

Maszasi kiemelte, hogy bár a mostani bejelentésnek köszönhetően jóval több idejük lesz a közös munkára való felkészülésre, mint a Toro Rosso esetében volt tavaly ősztől, azért már így is egy kis hátrányban vannak a többiekkel szemben, így “jó kommunikációra” lesz szükség a problémamentes közös fejlesztési munkához.

A jó kommunikációt elősegítheti majd, hogy mind a Honda európai bázisa, mind a Red Bull Racing központja az angliai Milton Keynesben van.

“Egyértelműen előny, hogy ilyen közel van a két gyár. Bár manapság már bőven vannak technikai megoldások, például a telekonferenciák, amelyekkel élünk is, azért úgy hiszem, a személyes kommunikáció továbbra is nagyon fontos és igen sokat számíthat” – magyarázta Jamamoto.

Forrás: Fotó: Europress