Kellett hozzá ugyan egy kis szerencse is, Daniel Ricciardo azonban így is szép sikert aratott a Kínai Nagydíjon. Az ausztrál ezzel máris bebizonyította, hogy a Renault-motor is képes futamgyőzelemre, ami komoly motivációt jelent a McLaren számára.

Fernando Alonso a 13. helyről rajtolva hetedik lett, de kapott 30 másodpercet Ricciardótól. “Kiderült, hogy van potenciál a motorban, ez remek motiváció számunkra” – mondta Alonso.

“Ezzel a motorral képesek lehetünk dobogóközelbe kerülni, ha jó munkát végzünk a kasztnival. De egyelőre még nem tartunk itt. Csökkentenünk kell a hátrányunkat, keményebben kell dolgoznunk az autón.”

“Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, efelől semmi kétség. Nem tagadhatjuk ezt. Ugyanakkor tesszük a dolgunkat vasárnaponként, és annyi pontot szerzünk, amennyi lehetséges.”

“Különböző okokból, de vasárnaponként hozzuk az eredményeket. Néha egy kis szerencsével, néha jó stratégiával, néha jó kerékcserékkel. De egyelőre nem vagyunk az élcsoportban, ezért dolgoznunk kell.”