Az idén két csapat is áttörheti az ezer lóerős álomhatárt a Forma-1-ben, a Mercedes mellett a Ferrari is nagyot lépett előre az idei erőforrásával. Amennyiben a csapat képes tartani a jelenlegi fejlődési ütemét, a szezonban elérheti a stabil ezer lóerős teljesítményt.

GPS-adatok alapján a Ferrari már tavaly is csak 15 lóerős hátrányban volt a Mercedeshez képest, a két csapat között továbbra is szoros lesz a harc. A Ferrari ügyeiben hagyományosan jártas Leo Turrini is úgy tudja, hogy az ezer lóerő nagyon is közeli cél.

Turrini azt írta a blogján, hogy a Ferrari jócskán csökkentette az erőforrás össztömegét. Ez azért fontos, mert a Mercedes egyik előnye éppen abban rejlett, hogy a motorja könnyebb volt, mint a riválisoké.

“A Ferrari a teljesítmény növelése mellett a súlycsökkentést tűzte ki célul, és sikeres volt a küldetés. Fékpados teszteken a csúcsteljesítmény már el is érte az ezer lóerőt” – írta Turrini, valószínűsítve, hogy ez azért már a Mercedesnek is sikerült.

“A szélcsatornás tesztek aerodinamikai oldalon is ígéretesek, fontos lépést tett előre a csapat. Hogy ez mire elég, majd csak Barcelonában, a teszteken derül ki.”