A kormány módosította a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát, vagyis drágábban adja tovább ezeket a készleteket az ellátási lánc szereplőinek – írta a Portfolio.hu. A változás tehát nem a benzinkutakon fizetendő, védett fogyasztói árat (benzin: 595, gázolaj: 615 forint) érinti, hanem azt a beszerzési árat, amelyen a nagykereskedők hozzájutnak a stratégiai tartalékokból származó üzemanyaghoz. A 95-ös benzin nettó ára literenként 270,25 forintról 283,45 forintra, a gázolajé pedig 300,48 forintról 310,47 forintra emelkedik.
A módosítás célja, hogy a stratégiai készletek kitárazási ára közelebb kerüljön a piaci árakhoz. A védett áras rendszer eddig azzal segítette a piac működését, hogy a nagykereskedők a piacinál olcsóbban juthattak üzemanyaghoz, így a rögzített fogyasztói árak mellett is maradhatott némi árrésük. Az új szabályozás ezt az előnyt részben csökkenti, vagyis szűkülnek a kereskedők marzsai, miközben az állam mérsékelheti a stratégiai készletek későbbi visszapótlásának pénzügyi terheit.
A védett áras rendszer egyelőre marad. A kormány és a Mol korábbi egyeztetései alapján a benzin és a gázolaj rögzített ára továbbra is érvényben marad, ugyanakkor még nem ismert, hogy milyen forintárfolyam és olajár mellett vezethetik ki a rendszert. A jelenlegi intézkedés ezért inkább finomhangolásnak tekinthető: a fogyasztók számára nem változik az ár, de a háttérben működő támogatási mechanizmust közelebb igazítják a piaci viszonyokhoz.
A kutakon közben minimálisan mozognak a piaci árak:



