A somogyi rendőrség központjába egy automata vészhívás érkezett március 6-án este. Az okostelefon szerint súlyos balesetet történt Tarany belterületén.

A rendőrök megpróbálták elérni a vészhívás kezdeményezőjét, aki először fel sem vette, majd később ingatag hangon azt mondta a telefonba, hogy „nem történt semmi”, és bontotta a vonalat.

A helyszínre érkező rendőröket azonban egészen más látvány fogadta. A 20 éves nagydobszai sofőr egy kanyarban elvesztette uralmát a kocsija felett, és egy házfalnak csapódott.

A férfi a balesetben nem sérült meg, de ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy sosem rendelkezett jogosítvánnyal, ezért az engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe vették.

Az autókba épített vészhívók mellett az okoseszközök is képesek erre. Például az Apple iPhone 14-es sorozatától kezdve (az okosóráiknál pedig a 8-as sorozattól) mindegyik készülékben benne van a Crash Detection funkció. A baleset után automatikusan vészhívást indít, és egy hangüzenetet játszik le a diszpécsernek, amelyben tájékoztatja őt a balesetről és annak lokációjáról.

Ezután az operátor megpróbálja visszahívni az adott telefonszámon a balesetet szenvedett személyt az esemény tisztázására, ha ez nem sikerül, akkor az automatikusan kapott információkat továbbítja az illetékeseknek. Bővebben itt írtunk erről: