Az Indiai-óceán elszigetelt szegletében, Jávától mintegy 350 kilométerre délre fekszik egy parányi ausztrál külbirtok, a Karácsony-sziget. A trópusi paradicsom nem csupán buja növényzetéről ismert, hanem egyedülálló természeti jelenségéről is: a vörös rákok évente ismétlődő, monumentális vándorlásáról, amely során az erdők mélyéről a tengerpartra zúduló élőlények valóságos vörös szőnyegként borítják be a tájat.
Életük nagy részét a hűvös, erdővel borított dombvidékeken töltik, ám szaporodásuk elválaszthatatlanul a tengerhez köti őket. Amikor beköszönt a nedves évszak – az első monszunesők megérkezésekor –, a természet egy láthatatlan jeladására több tízmillió, sőt a legfrissebb becslések szerint akár százmillió egyed indul útnak egyszerre. A migráció szinkronizált és megállíthatatlan: a rákok áradata elönti az utakat, a kerteket és a sziklaszirteket.
A furcsa felüljáró csak a rákok túlélését szolgálja.
Fotó: neil bowman/Getty Images
Egyhetes halálos vándorlás
A vándorlás, amely a magaslatoktól a partig tart, jellemzően 7-10 napot vesz igénybe. E természeti csoda idejére a sziget emberi lakossága is alkalmazkodik; a vándorlás csúcsán a hatóságok gyakran teljes útszakaszokat zárnak le, hogy biztosítsák a páncélosok biztonságos átkelését.
A védelmi rendszer leglátványosabb eleme az az öt méter magas, speciális „rákhíd”, amely az egyik legforgalmasabb út felett ível át. Ez a fémszerkezet nem aszfaltozott: felületét különleges háló borítja, amelybe a rákok lábai könnyedén bele tudnak kapaszkodni, így a meredek íven is biztonságosan átmásznak a járművek felett. A látvány szürreális: miközben alul autók suhannak, felettük vörös folyamként hömpölyög az élővilág.
Hidak mellett alagutak is segítik az átjutást: az utak töltéseibe több mint 30 speciális rákalagutat fúrtak. Ezek az alacsony, széles csövek lehetővé teszik, hogy a rákok a forgalom zavarása nélkül, az aszfalt alatt keljenek át. Ezekre a helyekre külön terelőfalakkal irányítják az állatokat.
Ha viszont a vörös sereg úgy dönt, más utat keres, akkor jön a B terv: az útlezárás. Egyszerűen teljesen lezárják az adott útszakaszt, táblákkal jelölik, ahol tilos az áthaladás, ilyenkor nincs mese, kerülni kell, mert a rákoké az elsőbbség.
A tábla mutatja, merre érdemes indulni, de úgy tűnik, ilyenkor jobb otthon maradni. Fotó: James D. Morgan / Getty Images
Nem csak az autók jelentenek veszélyt
A tengerpartra érve, a párzást követően a nőstények a homokba ásott üregekbe vagy a sziklák repedéseibe húzódnak, majd a petéket a tengerbe engedik. A sós vízbe kerülő petékből azonnal kikelnek a lárvák, ám a küzdelem az életben maradásért csak ekkor kezdődik. A partra sodródó peték elpusztulnak, a vízben lévőkre pedig ragadozók hada leselkedik: murénák, valamint a planktonevő óriások lakmároznak belőlük, amelyek számára ez az időszak bőséges lakomát jelent.
A helyiek szó szerint átseprik a rákokat az út másik oldalára. Fotó: Parks Australia via Getty Images
A túlélőknek azonban még hátravan a legnehezebb próbatétel. Körülbelül egy hónapos óceáni lét után az immár apró, hangyaméretű rákokká fejlődött ivadékok partot érnek, és megkezdik ösztönös, hosszú menetelésüket vissza a sziget belső erdeibe.
Itt a sziklák és fák védelmében rejtőzködve töltik a következő éveket, míg el nem érik az ivarérettséget. 4-5 év elteltével ők is csatlakoznak a vörös áradathoz, hogy a jövőben is biztosítsák a faj fennmaradását ezen a különleges földdarabon.
